Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár csak hobbiként és szerelemként tekint a golfozásra, az idei szezonban a szép eredmények sem kerülik el, kétszer is felállhatott már a dobogóra a pécsi Bartók László. S hogy költséges-e ez a sport? Nem mindegy, honnan nézzük!

Lomtalanítás során „rámosolygott” egy 5-ös vas

A sport gyerekkora élete szerves része volt, annak idején a PVSK színeiben versenyszerűen síelt, manapság pedig a pécsi kispályáson focizik az 50+ kategóriában a PTE Old Boys csapatában (korábban ProsTaták néven hasítottak). Aztán egyszer csak berobbant a golfozás az életébe: gondolhatnánk, hogy a tévében látott egy jó viadalt, esetleg Tiger Woods mesteri ütéseit csodálta, de ennél sokkal prózaibb az oka annak, hogy belevágott ebbe a sportba…

– Egyszer Németországban egy lomtalanítás során megláttam egy 5-ös vasat, egy golfütőt, ami ki volt rakva egy ház elé. Nagyon megtetszett, hazahoztam, gondoltam, majd felteszem a falra. Aztán ebből az lett, hogy elkezdtem ütögetni az udvarban, kinőttem, mentem a Kőbánya parkba, azt is kinőttem, úgyhogy át kellett gondolnom a hogyan továbbot – mesélte a Pécs Aktuálnak Bartók László.

Ezt követően elment gyakorlópályákra, majd tavaly pályavizsgát tett, hogy versenyezhessen, és a budapesti Golfiesta Sportegyesület tagja lett. Az előző idényben már indult is versenyeken, ami talán korai volt, idén azonban nagyon elkapta a fonalat a civilben a Szívklinikán betegszállítóként dolgozó László.

– Az egyesület által szervezett versenysorozat egyik állomásán, a Zalacsányban, a Zala Springs pályán megrendezett viadalt megnyertem a szeniorok között, majd most hétvégén Hencsén második lettem. Megmondom őszintén, engem is megleptek ezek az eredmények! Egyszerűen minden összejött, jókat ütöttem. Zalában jó volt a szél, az is segített: olyan hátszeleket kaptam, hogy kétszáz méteres drive-okat ütöttem, pedig én maximum száznyolcvanakra vagyok képes.

Rosszabb, mint a covid: nem lehet belőle kigyógyulni

Bartók László 55 évesen ismerkedett meg a golffal, tehát már a kezdésnél szenior volt, mégis bele tudott zúgni ebbe a sportba. Hogy mi tetszett meg neki benne olyannyira, hogy képes minden nap gyakorolni, edzeni?! „Csodálatos sport, ha egyszer kipróbálod, tuti, hogy nem tudod abbahagyni! Rosszabb, mint a covid: abból ki lehet gyógyulni, ebből nem! Szép környezetben vagyok általa, teljesen kikapcsol, átmozgat, és azt is élvezem, hogy nagyon kell koncentrálni. Egy igazi hobbi, szerelem lett ez számomra, amely során nem az a célom, hogy versenyeket nyerjek, hanem hogy mindig jobb és jobb legyek, hogy folyamatosan csökkentsem a hendikepemet.”

Hogy drága-e? A káros szenvedélyek többe kerülnek!

Ha a golf szóba kerül, sokan felszisszennek: biztosan sokba kerül. Amolyan úri sportnak gondolja az ember, pedig nem feltétlenül így kell rá tekinteni.

– Hogy költséges-e? Éves szinten félmillió forintom biztosan elmegy rá. De én ezt úgy nézem, hogy nem dohányzom, nem iszom alkoholt, nincsenek káros szenvedélyeim, amik legalább ennyibe kerülnének. Szóval inkább erre költök. Ha pedig így gondolkodik az ember, akkor egyáltalán nem nagy pénz ez azért, hogy jól érzem magam, hogy azt csinálom, amit nagyon megszerettem!

Nem tudunk és nem is akarunk vitatkozni!