A hetedik fordulóban született meg a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatának első győzelme, Márton Gábor irányításával a kék-fehérek két góllal verték otthon a Mezőkövesdet. A PMFC rangadót játszott, és Kaposváron is megszerezte a három pontot.
Egészen eddig, vagyis a heedik fordulóig nem örülhettek győzelemnek a kozármislenyi szurkolók, sőt, kedvenceik még pontot sem szereztek. Sokan aggódtak is amiatt, hogy a kétségtelenül pocsék kezdés nem pecsételi-e meg a csapat sorsát, nem lesz-e túl sok a hat vereség (főleg, ha így folytatódott volna), ám a rossz sorozat most lezárult!
Mindenki nagyon bízott benne, hogy az új vezetőedző, Márton Gábor irányításával elindulnak felfelé a kék-fehérek, és elkezdik gyűjtögetni a pontokat. Az első győzelem most megszületett, a Mezőkövesd elleni meccsen megmutatta a Kozármisleny, hogy sokkal több van benne annál, mint amit eddig az eredmények sugalltak: jobb volt ellenfelénél, kétszer is betalált, kapufát is lőtt, sőt, még legalább kétszer-háromszor mattolhatta volna a vendégek kapusát. A folytatás biztosan nem lesz könnyű, de a játékosok végre elhihetik, hogy van bennük spiritusz, és bárkivel fel tudják venni a versenyt.
Márton Gábor: – A végére kissé elfáradt a csapat, de az akarattal nem volt gond. A játékon még javítani kell, ám ezúttal a győzelem volt a legfontosabb.
Egy osztállyal lejjebb, a harmadik vonalban eddig is szépen menetelt a PMFC, hiszen hibátlan mérleggel állt a tabella élén, tegnap pedig erre rátett még egy lapáttal. Igazi erőfelmérőnek kiáltották ki a kaposvári bajnokit, amelyen az egyik nagy riválissal találkoztak a piros-feketék. Nagy küzdelmet hozott ez a találkozó, és bizony az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel zárul: aztán jött Novák Zsombor, a 93. percben betalált, és ezzel kiharcolta csapatának a győzelmet.
Nagyon jól néz ki most az NB III. Dél-nyugati csoportjának tabellája, hiszen a PMFC hét meccs után hibátlanul, 21 ponttal, nem mellesleg 24-2-es gólkülönbséggel áll az élen. Semmit sem szeretnénk elkiabálni, de van egy olyan érzésünk, hogy most végre meglesz a bajnoki cím!
Baranyai vonatkozású eredmények: HR-Rent Kozármisleny–Mezőkövesd 2-0 (gólszerzők: Szűcs 27. perc, Vajda 84. perc), Tiszakécske–Szentlőrinc 2-0 (gólszerzők: Ramos 36. perc, Pataki 90.), Kaposvár–PMFC 0-1 (gólszerző: Novák Zs. 93.), PTE PEAC–Paks II. 1-1 (gólszerzők: Bozóki 62. perc – büntetőből, ill. Wiesner 22.).













