Címlap Szórakozás A törökverő H...

A törökverő Hunyadiról készül koprodukciós sorozat milliárdokból

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tízrészes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.

Az NFI pénteki tájékoztatása szerint a forgatókönyv alapjául Bán Mór nagy sikerű Hunyadi-sorozata szolgált, a producer Robert Lantos, a rendezők a magyar származású George Mihalka, Nagypál Orsi és Robert Dornhelm. Már folynak az előkészületek és a szereplőválogatás, a forgatás 2022-ben kezdődik.

A Hunyadi-sorozatot a Variety című magazinban jelentette be a cannes-i filmfesztiválon a Beta Cinema nemzetközi forgalmazó.

„Hunyadi és a nándorfehérvári csata óriási jelentőségű volt a középkorban, évtizedekig meghatározta földrészünk sorsát. Ma, a felülmúlhatatlanul népszerű sorozatok korában látványos, szívhez-lélekhez szóló élményként tudjuk eljuttatni a közönséghez világszerte ezt a dicső történetet. A hazai filmgyártás eddigi léptékét túlszárnyaló alkotást élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi stáb közép-európai helyszíneken forgatja”

– idézi a közlemény Káel Csabát, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

A tízrészes Hunyadi-sorozat állami támogatásának többségét – kormányhatározat alapján 6,9 milliárd forintot – a kormány biztosítja, míg a Nemzeti Filmintézet saját keretéből 3,6 milliárd forint támogatást nyújt. Az előkészületek már javában folynak, a forgatás jövőre kezdődik – olvasható a közleményben.

„Fontos része volt eddigi pályafutásomnak, hogy 6 filmet készítettem Magyarországon. A Hunyadi-sorozat mégis igazi premier lesz, hiszen először forgatok magyar színészekkel magyar nyelven egy igazi magyar történetet” – fogalmazott Robert Lantos, a sorozat kanadai magyar producere, aki a 70-es évek óta számos kiemelkedő sikerű filmalkotást jegyez (Barney és a nők, Eastern Promises-Gyilkos ígéretek, Csodálatos Júlia, Az ítélet, Az igazság fogságában, A napfény íze, Eljövendő szép napok, Karambol) és szinte az összes világsztárral dolgozott.