Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha leugrunk egy napra strandolni Balatonboglárra, az elég sokba fog fájni, ha nem akarunk gyalogolni. A parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kell fizetni a parkolásért Balatonbogláron. A helyiek továbbra is ingyenesen parkolhatnak, de akinek "csak" nyaralója van ott, annak is fizetnie kell!

A part közelében az egyes zónában, vagyis

  • a Parti sétány,
  • a Platán sor,
  • a Platán tér,
  • a Kikötő utca,
  • a Tinódi utca,
  • a Kodály Zoltán utcának a Platán sor és a Matróz köz közötti szakaszán,
  • valamint a Kodály Zoltán utca keleti végén

lévő parkolóban május elseje és szeptember 30-a között egész nap fizetni kell a megállásért, vagyis éjjel is, így ott egynapi parkolás 9600 Ft lesz!

A második és a harmadik övezetben, ami a városközpontot és a várdombot érinti, csak meghatározott időben szednek díjat, vagyis reggel nyolctól este tízig kell fizetni, óránként 300 forintot.

A nyaralótulajdonosoknak lehetőségük van bérletet is váltani, erről alább a hivatalos tájékoztatóban lehet olvasni, vagy letölteni: ITT