Címlap Szórakozás Hamarosan nyí...

Hamarosan nyílik a pécsi Dinópark!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A dinók már megérkeztek Pécsre, a munka zajlik, a tervek szerint júliusban pedig megnyitja kapuit a Pécsi DinóPark

– jelentette be Péterffy Attila, a Biokom közleménye alapján és után.

Pécs újraválasztott polgármestere szerint Malomvölgyben, 1,5 hektáron „erdei környezetben összesen 41 különböző dinoszauruszfajt nézhetnek meg az érdeklődők, köztük a T-rexet, a Raptort, vagy a Mecsekben fellelt Komlosaurust”.

A kiállított dinoszauruszok között több is van, amelyik mozog, sőt, hangot is ad a még élehtűbb élmény érdekében

– jelezte a város első embere.

Hozzátette: a kiállítás mellett ugrálóvár, légvár-csúszda, vízi-dodzsem és számos jétékelem várja a gyerekeket.

Hasonló parkok az ország több pontján működnek, a legközelebbi a Balaton környékén található. Ahogy Répási Vendel, a létesítmények üzemeltetője mondta az önkormányzat kiadványának korábban, a délnyugat-magyarországi régióba is szerettek volna telepíteni egy ilyen látványosságot, hogy az őskori kalandozás élményét még közelebb hozzák a gyermekekhez, családokhoz és minden érdeklődőhöz.

Hogy Pécsett mennyibe fog kerülni a belépő, azt egyelőre nem tudjuk, de kiindulásnak itt van ez – az üzemeltető ugyanaz:

Árak (a kereki dinóparkban)

0-tól 2 éves korig a Kereki Dínó Park ingyenesen látogatható!
Felnőtt, nyugdíjas élményjegy ára: 3.490 Ft/fő
Gyerek élményjegy 2-től 14 éves korig: 3.490 Ft/fő
Családi jegy: 2 felnőtt 2 gyerek 13.960 Ft. Minden további gyerek szintén 3.490 Ft.
Kereki lakosok számára kedvezményes éves bérletet biztosítanak. A bérlet ára: 9.870 Ft / fő

Fotók forrása: Péterffy Attila közösségi oldala