Szerda hajnaltól csütörtök délutánig havazott a Mecseken, ami sok családot, sportolót, és amatőr ralist vitt ki a természetbe. Körbenéztünk a Misina-tetőn, a Mandulásban, a Lapisnál és Remeteréten.
Ma északnyugat felől összefüggőbb, vastagabb felhőzet érkezik, amely napközben kelet, délkelet felé átvonul, legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érinti, de délután oda is érkeznek jórészt magasszintű felhők. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Többfelé megélénkül az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön zömmel 26 és 31 fok között valószínű.


Tovább hullámzik a vesztegetési ügy.
Szerda hajnaltól csütörtök délutánig havazott a Mecseken, ami sok családot, sportolót, és amatőr ralist vitt ki a természetbe. Körbenéztünk a Misina-tetőn, a Mandulásban, a Lapisnál és Remeteréten.
Arra szeretnénk kérni téged, hogy a Facebookon tedd a kedvencek közé a Pécs Aktuál közösségi oldalát, amelyet IDE kattintva érhetsz el egyből.
Azért van erre szükség, hogy te is, és mi is kikerülhessük a közösségi oldal üzleti alapon működő algoritmusait, és azt lásd, amit látni akarsz, és ami érdekel; ne azt, amit mások szeretnének, hogy láss!
Ezzel sokat segíthetsz magadon, de rajtunk is. IDE kattintva megmutatjuk, hogyan teheted ezt meg a leggyorsabban.
Facebook Hogyan teheted meg?Nem kérdés, Djokics óriási munkát végzett Pécsett.
Tovább hullámzik a vesztegetési ügy.
Alaposan megindokolta az állami vasúttársaság, hogy miért van állandóan baj a pécsi vonalon. És még...

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Elfogadás" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához. Adatkezelési tájékoztató | Cookie szabályzat


