Címlap Szórakozás Ilyen lesz a ...

Ilyen lesz a tűzijáték: álmodó kisfiú, aki találkozik a Szent Korona szellemével

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint a szombaton 21 órától kezdődő, Tűz és fény játéka nevet viselő, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijátéknak monumentális fényfestés, fény- és drónshow is része lesz.

A tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig.

A tájékoztatás szerint az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei állnak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emeli ki. A produkció utolsó percei a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket állítja párhuzamba.

Az idei tűzijáték és a hozzá tartozó show több mint 4 kilométer hosszan, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tart. A 40 ezer pirotechnikai eszközt könnyen felismerhető, látványos motívumok és alakzatok színesítik, a műsort 600 drónból álló drónshow, fényfestés és fényshow egészíti ki. A hidak és Budapest egyes ikonikus helyszínei külön világítást kapnak, a látványt pedig tovább fokozzák a Duna vizét színező, világító elemek és az égre vetített élő hologramok.

A mintegy 35 perces műsorban párbeszédes hangjátékot hallhatnak majd a kilátogatók, amit Besnyő Dániel fényfestőművész motívumai, egy a történetnek keretet adó kisfilm, és a már előző évben is nagy sikert aratott drónjáték tesz még élvezetesebbé. A zenei aláfestésről Elek Norbert zeneszerző gondoskodik a Budapest Scoring Orchestra közreműködésével.

A tűzijáték alkalmából a kedvezményes árú frissítőkről és ételekről ismét a Szent István-nap hivatalos partnerei gondoskodnak. A vendéglátóhelyek 18 és 23 óra között tartanak majd nyitva. A bisztrókat a budai oldalon a Clark Ádám téren, a Batthyány téren, a Döbrentei téren, a pesti oldalon a Március 15. téren, a Vigadó téren, és a Széchenyi felső rakparton, az Olimpia parknál találhatják meg a látogatók.

Bővebb információk a programsorozat applikációján és honlapján találhatók.

A szombati tűzijáték előtt – 19.30 és 20 óra között – a Magyar Honvédség Gripenjei kötelékben repülnek majd a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint.

Szombaton kánikulára lehet számítani, a maximumok 30 és 36 fok között alakulnak. Zivatarok a késői órákban előfordulhatnak akár az ország középső részein is. Budapesten nagy valószínűséggel este nem lesz eső.

Szombaton sok napsütésben lesz részünk, de délután a Dunántúlon és északon megnövekszik a gomolyfelhőzet. Záporok, zivatarok főként nyugaton, délnyugaton, a késői órákban kisebb intenzitással a középső tájakon is előfordulhatnak – számolt be az Időkép. A csűcshőmérséklet 30 és 36 fok között lesz, délkeleten lesz a legmelegebb.