Címlap Arc Licitálj ultr...

Licitálj ultramenő pécsi maszkokra a beteg gyermekek mosolyáért!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vasemberes, vízi szörnyes, pandás vagy unikornisos maszkra is licitálhatunk a #varrjmaszkotmozgalom keretében május 20-ig, mely során nemcsak egy menő nyereménnyel gazdagodhatunk, de jót is tehetünk a beteg pécsi gyerekekért. A projekt keretében ugyanis az összegyűlt összeget a Nevetnikék Alapítvány számára juttatják el a szervezők, akik a kórházban ápolt beteg kisgyermekeknek tartanak foglalkozásokat. A jótékonysági licithez olyan pécsi mecénások, "hétköznapi hősök" is csatlakoztak, mint Iványi Dalma, Köles Ferenc, Uhrik Dóra, vagy Teleky Zoltán.

A jótékonykodás Kozarics Viktor, pécsi esküvői ruha tervező fejéből pattant ki hetekkel ezelőtt. Akkor még önerőből varrt napi 80-100 maszkot, hogy szétoszthassa olyan személyeknek, akiknek ez nélkülözhetetlen a jelenlegi helyzetben. A krízishelyzetre való tekintettel a kezdeményezéshez sok varrónő, és jótékony mecénás csatlakozott egyetlen céllal; hogy segítsék az egészségügy dolgozókat és olyan magánszemélyeket, akiknek szükségük lenne maszkra, hogy védjék egészségük!

A #varrjmaszkot mozgalom keretében május 10-én jótékonysági licit is indul!

A jótékonysági aukció keretében egyedi maszkokra lehet licitálni, melyből befolyó teljes összeget a Varrj Maszkot Mozgalom szervezői, és önzetlen varrónői a Nevetnikék Alapítványnak ajánlják fel. A koronavírus járvány idejére ugyanis a pécsi alapítvány is bajba került, a veszélyhelyzet miatt korlátozottan tudnak bejárni a kórházban ápolt beteg gyerekekhez az önkénteseik.

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei rendszeres látogatásaikkal enyhítik a kórházban fekvő betegek szorongásait, fájdalmait, elterelik a figyelmet a gondokról, elűzik az unalmat, és megnevettetik a gyerekeket. Elsősorban a fekvőbeteg gyerekosztályokra szerveznek bábos, mesemondós, kézműves, zenés, társas foglalkozásokat a játszószobákba, vagy a kórtermekbe.

A licitálás május 10-től egészen 20-ig tart majd, és a képek alatt kommentben lehet megtenni a liciteket.

A licitálási szabályzatot ide kattintva tudjuk megnázni, az albumot pedig alább találjuk:

https://www.facebook.com/varrjmaszkotmozgalom/posts/140338680946693?__xts__[0]=68.ARDVgJnVeZIU3HhMHo4nAGgE-ORAx_vTSCwxcfNCIC2Ywj9VYyU_BM-pQGWQ1mlBeuJRubmgaSR-S7Qa7K4XHPMTjpmF3q_eIP06hZJPREO_64KLiYQHShrwftsufjswhCqksj5WUbWhJv-Qn2dndnYshUniDbFByOMhJJFoeO8iTezB4qReDT2FqKAjHh9PsA5HW3dMmCSq9A1KTCCVVLmn4LLFY3ab7zBrVtHH5xckzpeSvcsIITT3U2HWKbGjva7GoVX0OtenWZ20_ZjFNU_4KBeH1KTJnWQaoRw1t2-iFyBazGP9vaVqP0xN1ZMx8owSh4Adt2wmFv0S-8zbQBzNatHYeit7nht3B6_sNno44hse6GiutaDdigcAeA8c5bRDXHj45sDRx-rUyODkaMwD05xZeWUQq7hTxa2CJwHWMObIEvxvQCsDdoTHf1mnqtG45Ssu8oMylijNlQ&__tn__=-R