Címlap Szórakozás Teljesen elma...

Teljesen elmarad idén a PEN, de lehet egy kis kárpótlás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hivatalos az információnk - sajnos, az idei évet átalussza Pécs egyik legnépszerűbb fesztiválja.

„A bejelentéssel azért vártunk eddig, mert az ugyan világos volt, hogy az eretileg tervezett időpontban az ismert okok miatt sajnos esélyünk sincsen, de nagy erőkkel vizsgáltuk a lehetőségét, hogy nem tudjuk-e valamikor ősszel megvalósítani az eseményt.

A döntéssel az utolsó pillanatig kivártunk, hiszen rengeteg munkánk, erőforrásunk fekszik az előkészületekben és úgy éreztük, idén végre minden együtt állt, hogy az eddigi legjobb, legszínesebb programkínálatú PEN Fesztivált tudjuk megrendezni nektek.

Azonban sajnos nem volt olyan időpont, ami az egyetemi tanév, a lehetséges helyszínek és a meghatározó produkciók szempontjából is alkalmas lett volna, azt pedig nem akartuk, hogy az utóbbi években megszokottakhoz képest bármilyen szempontból is csalódást okozzunk, visszalépjünk.

Szóval ki kell mondanunk: a PEN Fesztivál a 2020-as évet átalussza”

– tudta meg a szervezőktől a Pécs Aktuál.

Az ígérik, ha a helyzet is lehetővé teszi, akkor ősszel készülni fognak néhány nagy bulival, hogy

„átmozgassuk a PTE hallgatóinak legendás bulizóizmait, most viszont el kell fogadnunk, hogy ebben az időszakban az a legokosabb, ha egy kicsit behúzzuk a kéziféket”

– közölték.