Címlap Politika Orbán szerint...

Orbán szerint, akik most utcára kerültek, 3 hónapon belül újra dolgoznak majd

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Azonnali kérdések során választolt a miniszterelnök a pártok felvetéseire.

A címben idézett kijelentéssel kapcsolatban a lényege ez volt Orbán Viktor mai parlamenti válaszának, amiből a Fidesz kisfilmet is készített, de lentebb mutatjuk részletesen is az egészet:

https://www.facebook.com/FideszHU/posts/10159607381709307

A Jobbik: mihez kellett a „felhatalmazási” törvény?

Jakab Péter (Jobbik) azt mondta, a miniszterelnök láthatóan nem tudja megoldani a koronavírus-válságot. Szerinte csak olyan beszélhet a dolgozók és a munkaadók egymás közti megegyezéséről, aki soha életében nem dolgozott a parlament falain kívül.

„Günthert nem a magyar melós érdekli, hanem a profit”

– fogalmazott, hangsúlyozva: tömegével mennek tönkre vállalkozások, és tömegével kerülnek utcára „melósok”. Ha nem tudnak mit kezdeni a bajba jutott magyarok tömegeivel, akkor mihez kellett a „felhatalmazási” törvény? – kérdezte.

Orbán Viktor válaszában azt mondta: Magyarországon egy olyan gazdasági rendszer működik, amelyben a munkaadók és a munkavállalók meg szoktak egymással állapodni, például a minimálbér kérdésében is. A Jobbik felfogását osztályharcosnak minősítette, mert „egymásnak akarja fordítani a munkaadókat meg a munkavállalókat”.

„Azt értem, hogy önök most, hogy egy baloldali egységbe tömörültek a baloldali pártokkal, miről beszélnek, de a mi felfogásunk szerint nem osztályharcra, hanem megegyezésekre van szükség a gazdaságban”

-mondta.

Arról is beszélt, válság idején vádaskodás helyett a legfontosabb az ország érdeke volna. Ám a Jobbik egyetlen percig sem azt nézte, mi Magyarország érdeke, fittyet hányt arra a közvélekedésre, hogy a válság idején összefogásra, nem pártpolitikára van szükség. Az elmúlt másfél hónapban a Jobbik csak egy dolgot bizonyított be: ha az ország bajban van, a Jobbikra nem lehet számítani – mondta a kormányfő.

Jakab Péter viszonválaszában úgy fogalmazott: a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul. „

Az ön eddigi felelőssége: másfél hónap alatt 51 ezer munkanélküli”

– mondta a miniszterelnöknek. Miközben magyarok tömegei mennek tönkre, a kormányfő veje, 2 milliárdból építhet jachtkikötőt, Mészáros Lőrinc pedig 20 milliárdból élményparkot. „Most nem a családdal kell szolidárisnak lenni, meg a haverokkal, hanem a nemzettel” – fogalmazott, „Mészáros-adó” bevezetését sürgetve azokra, akik „az elmúlt években kormányzati hátszéllel lettek piszok gazdagok”. Szerinte ebből munkahelyek tömegeit lehetne megmenteni.

Orbán Viktor úgy reagált: Magyarországon a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet „kilóra megvettek”. „Tehát ha mégis úgy gondolják, hogy szeretnének közadakozni, akkor beszéljék meg a gazdáikkal, hogy mégis hogyan, miképpen” – mondta a Jobbik frakcióvezetőjének. Hozzátette: ha azonban ezt nem találnák elégségesnek, akkor az „újdonsült szövetségeseik vörösbáróival is válthatnának néhány szót”. Úgy fogalmazott:

a Jobbik régóta a baloldal szekerét tolja, valójában a Jobbik már nem is Jobbik, hanem „Ballik”,

és Jakab Péter vezetése alatt vált véglegesen baloldalivá.

MSZP: jövőbizottság

Mesterházy Attila (MSZP) arról beszélt, szurkol, hogy a koronavírus-válságot kezelő kormányzati lépések sikeresek legyenek, ellenkező esetben ugyanis egyre többen halnak meg, és egyre több család megy tönkre. Mindenkinek azért kell szurkolnia, hogy a kormány sikeresen kezelje a válságot – mondta. A válságból kilábalás nemzetközi versenyében szerinte adott a lehetőség az ország, a magyar gazdaság újratervezésére, fontos ugyanis, hogy Magyarország versenyképesebben kerüljön ki a mostani krízisből. Önellátást és új gazdasági szerkezetet szorgalmazott.

A válságkezelésnek való szurkolásra Orbán Viktor úgy reagált: sajnálja, hogy Mesterházy Attila az ellenzéken belül a szűk kisebbséghez tartozik, és elnézést kért tőle, amiért előző felszólalásában egy kalap alá vette a Jobbikkal, mert „túllőtt a célon”.

A miniszterelnök lehetőségnek, sőt kényszernek nevezte korábban evidensnek vett gazdasági összefüggések újragondolását, jelezve, a kormány készen áll egyeztetni az ellenzékkel a magyar gazdaságstratégia jövőjéről.

Mesterházy Attila viszonválaszában egy olyan „jövőbizottság” létrehozását javasolta, amely a tudományos, a politikai élet és az érdekképviseletek bevonásával próbálna konszenzusra jutni 20-30 éves távlatban.

Ha van ilyen javaslat, szívesen ad rá választ, és akkor „létrehozhatjuk ezt a valamit” – válaszolta a kormányfő.

DK: hogyan akarnak hatékony gazdasági csomagot készíteni, ha be se vallják az igazságot a munkanélküliekről?

Arató Gergely (DK) egyrészt visszautasította azt a sugalmazást, miszerint van, aki nem drukkol a sikeres válságkezelésnek. Másrészt viszont úgy látja, a kormány válságkezelése sokakat hagy az út szélén, nem menti a munkahelyeket, újabb ágazatokra terjed át az elbocsátási hullám, ráadásul éppen a kabinet stratégiai partnereinél. Hozzátette, a kormány még azt sem tudja megmondani, hány munkanélküli van. Hogyan akarnak hatékony gazdasági csomagot készíteni, ha be se vallják az igazságot? – kérdezte.

Orbán Viktor válaszában rámutatott: míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott az országban, addig a koronavírus-válság kitörése előtt 4,5 millió. Ezért nem érdemes munkahelyteremtési vitát folytatni a DK-val – jegyezte meg. Közölte továbbá: a kormány a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján hoz döntéseket.

Arató Gergely szánalmasnak nevezte, hogy 10 év kormányzás után is az előző kabinetre mutogatnak vissza. Az állásukat elveszítőket az érdekli, miért nem kaphatnak direkt támogatást, magasabb összegű munkanélküli segélyt – mondta.

A miniszterelnök úgy reagált:

amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak létrehozni. Megjegyezte továbbá: Arató Gergely igennel szavazott a 13. havi bér és a 13. havi nyugdíj elvételére, a gyes 2 évre csökkentésére, a fizetős egészségügyre, az ingatlanadóra, a tandíjra, az áfaemelésre.

A miniszterelnök a parlamenti ülésen azt is mondta, hogy mindenki, aki most elveszítette a munkáját a járvány miatt, három hónapon belül ajánlatot fog kapni a piactól vagy az űllamtól.

Nem lesz olyan ember, aki alól ha kifut a három havi álláskeresési támogatás, ne kapna állásajánlatot a gazdaságból vagy az államtól

– magyarázta.

Addig pedig elérhető számukra is az álláskeresési támogatás.