Címlap Természet Már tizenkét ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel szerint a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal nyolcórás váltásban (amire a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség).

A szóvivő közlése szerint a magyarok egész éjszaka dolgoztak a török-szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. Megérkezésüket követően kedden dél körül kezdték meg a munkát, azóta 12 túlélőt és 7 holttestet emeltek ki a romok alól.

A magyarok tábora gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc hétszemélyes sátorból áll – közölte Mukics Dániel. Éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.