Címlap Tudomány 11 év és a já...

11 év és a járvány ellenére sincs kormányváltó hangulat itthon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rövid története második országos közvélemény-kutatását közölte a Civitas Intézet, amelynek bemutatkozó, márciusi eredményeit itt közölte a 444 és most közölték a másodikat is. A Kész Zoltán, volt független képviselő vezette intézet május 6-11 között ismét megmérte a lakosság hangulatát, és hasonlóan a két hónappal korábbi eredményekhez megint arra jutottak, hogy a Fidesznek stabil előnye van az ellenzéki összefogással szemben – szemlézi a mérés eredményét a lap.

Amikor a megkérdezettek az ellenzéki összefogás és a Fidesz-KDNP listája között választhattak, akkor az alábbi válaszok érkeztek a teljes lakosság esetében:

  • Fidesz-KDNP: 41%
  • Ellenzéki összefogás: 36%
  • Egyéb párt: 2%
  • Bizonytalan: 21%

Azok közül, akik biztosra ígérték a részvételüket egy választáson, és meg is tudták mondani, hogy kire szavaznának, így alakultak a válaszok (az itteni eredmények közelebb állnak egy valós választás várható eredményéhez):

  • Fidesz-KDNP: 53%
  • Ellenzéki összefogás: 45%
  • Egyéb párt: 2%

Két olyan párt van, ami a felmérés szerint legalább az 1 százalékot elérheti, és egyik nagy tömbhöz sem tartozik: a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt.

Hárman esélyesek a második fordulóra

Az ellenzéki összefogás listájára szavazni szándékozókat megkérdezték arról is, hogy melyik miniszterelnök-jelöltet támogatnák az előválasztáson. Amikor a felmérés készült, Dobrev Klára már pont bejelentette, hogy a DK színeiben indul, míg Karácsony Gergely még nem árulta el indulási szándékát (őt a Párbeszéd, az LMP és az MSZP támogatják). Ennek megfelelően Dobrev Klára erősödött a legtöbbet a márciusi mérésükhöz képest, és a sorrend: Jakab Péter (30%), Dobrev Klára (25%), Karácsony Gergely (20%) volt május második hetében. A három másik jelölt, Fekete-Győr András (6%) , Márki-Zay Péter (7%) és Pálinkás József (1%) mind vesztettek valamennyit a tavasz eleji támogatásukból.

Miért ennyire népszerű a Fidesz?

Ezt vélhetően sokáig fogják elemezgetni a szakemberek, szokatlan ugyanis, hogy egy harmadik ciklusát töltő, 11 éve az országot vezető politikai párt ennyire népszerű legyen egy járvány után/alatt, folyamatos hazai és nemzetközi média- és politikai támadások ellenére – tesszük hozzá mi.

Elméletileg ugyanis most kellene a mélyponton lennie a kormánynak: ciklus közepén már túl van; és az egy éves járvány az emberek többségének közérzetére negatív hatással volt. Ám mégsem így van!

Ezt azzal sem lehet magyarázni teljesen, hogy az ellenzéknek nevezett szekció egy tragédia. Külön-külön szinte alig léteznek, gyengék, nincs társadalmi támogatottságuk; de összeadva is vérszegénynek tűnik a mutatvány, hogy a kormányzóképességről most ne is beszéljünk. Ezekről, és hogy ezzel mi a gond, ebben a cikkben írtunk bővebben: