Címlap Tudomány Legalább 550 ...

Legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezt állapította meg egy tudóscsoport, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával - ismertette a kutatás eredményeit a BBC News.

A kutatók a földtörténet korábbi kihalási hullámaiból fennmaradt fosszilis maradványok alapján számolták ki, hogy hány emlősfaj tűnhet el az évszázad végére a Földről. Mint a Science Advances folyóiratban publikált tanulmányban felhívták rá a figyelmet:

„minden eltűnt fajjal a Föld természettudományának egy darabját veszítjük el”.

A kutatók szerint az elmúlt évtizedekben kihalt emlősökért szinte teljes mértékben az emberi tevékenység volt a felelős. Hozzátették: amennyiben nem sikerül fellépni ez ellen a tendencia ellen, a kihalási arány növekedni fog.

Tobias Andermann, a Göteborgi Egyetem tudósa, a Göteborgi Globális Biodiverzitási Központ kutatója elmondta, hogy a riasztó „forgatókönyv” ellenére, több száz, akár ezer fajt is meg lehet menteni a kihalástól célzott és hatékony megőrzési stratégiákkal.

A tanulmányhoz a kutatók létrehoztak egy nagy adatbázist, amelyben a földtörténet legutóbbi kihalási hullámaiból a fosszilis maradványok adatait gyűjtötték össze. A jelenleg veszélyeztetett státuszú fajokat figyelembe véve, számítógépes szimulációval jósolták meg, hogy 2100-ra milyen arányokat ölthet a kihalás. Modelljük szerint

az elmúlt évszázadokban bekövetkezett kihalások csak a jéghegy csúcsát jelentik, a következő évtizedekben fenyegető kihalási hullámhoz képest.

Tavaly egy tudósokból álló kormányközi testület arra figyelmeztetett, hogy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás. A szakemberek hangsúlyozták, hogy beléptünk a hatodik tömeges kihalás korszakába, és amit most teszünk, valószínűleg meghatározza majd az emberiség jövőjét.


Híreinknek egy részét közöljük a közösségi oldalakon keresztül. A teljes tartalom csak a Pécs Aktuálon olvasható!