Címlap Program Már elérhető ...

Már elérhető a Kutatók Éjszakájának programkínálata

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén a világjárvány miatt az esemény minden programját a világhálón, online követhetik majd az érdeklődők november 27-28-án.

A kínálatban szerepelnek olyan programok is, amelyekre technikai okokból csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők, ezekre már lehet regisztrálni az esemény honlapján.

Több mint 90 csatlakozó partner kínálatából, több száz program közül lehet választani, melyek között pécsi programot is találunk. Lesznek ezek között előre felvett kísérletek, bemutatók és előadások, melyek folyamatosan látogathatóak, időponttól függetlenül. Emellett élőben közvetített események, kerekasztal-beszélgetések és interaktív programok is lesznek.

A legtöbb a tudomány és innováció újdonságai iránt érdeklődő fiataloknak szól. A Kutatók éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére, amit a hagyományok szerint szeptember végén szoktak megrendezni. Az országos programsorozat időpontja idén a járványhelyzet miatt tolódott el novemberre.

Kiemelt képünk illusztráció.