Címlap Baranya Tűz volt Pécs...

Tűz volt Pécsett egy gyár területén, de még a Mecsekre is vonulni kellett a füst miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatalmas fekete füstfelhő miatt riasztották a tűzoltókat Pécsett a Siklósi útra, az egykori bőrgyár területére. Nagy erőkkel vonultak is, de aztán még több bejelentés érkezett. Egyszer a Mecseken láttak füstöt, majd az Olga utcában az egyik tízemeletes tetején. KIDERÜLT: három helyett 1 tűz volt. 

Festékes dobozok lángoltak az egykori pécsi bőrgyár területén. A Pécs Aktuál információi szerint 1-esről, 2-es fokozatú riasztásra minősítették át az esetet, a pécsi tűzoltók ezért nagy erőkkel vonultak a Siklósi útra, ahol több tízméteres sűrű lángok és füst teríti be a környéket.

Majd érkezett bejelentés az Olga utcából és a Mecsekről is – mindkettő téves volt

A tűzoltókhoz egy időben több riasztás is befutott – tájékoztatott minket Sárkány Sándor, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik szóvivője. Kertvárosban egy panelházhoz is riasztották a hivatásosokat. A bejelentő szerint a tízemeletes teteje füstöl. Ide is nagy erőkkel vonultak a tűzoltók. A helyszínre érve azonban azt tapasztalták, hogy se füst, se tűz nincs.

Eközben a Mecsekoldalba is vonultak

A szűk utcákba két szerkocsival mentek a fűzoltók. Egy ideig keresték a tűzet és a füstöt, de a helyszínre érkezve azt tapasztalták, szerencsére nincs káreset.

FRISSÍTVE:

Mint a katasztrófavédelemtől megtudtuk, sajnos a kertvárosi és a mecseki riasztás téves volt: mivel a hatalmas lángokat a város minden pontjáról látni lehetett, a betelefonálók nem tudtak pontos helymeghatározást adni, így rossz helyszínt jelöltek meg, ahová ugyanolyan komolyan vonultak, mintha ott is tűz lenne.

A katasztrófavédők egyrészt megkönnyebbültek, hogy nincs nagy baj, de potyára mentek ki két helyszínre is a város két teljesen különböző pontjára.

Egy-egy életmentés kerülhet veszélybe ilyenkor

Egy-egy téves bejelentés után szorult helyzetbe is kerülhetnek a tűzoltók

A katasztrófavédelem szakemberei azt kérik, hasonló esetben a bejelentő próbáljon meggyőződni a tűz pontos helyszínéről, hiszen egy-egy vonulás alkalmával komoly időt és energiát használnak el a tűzoltóság szakemberei.

Pár fotó a füstről, amit láttak egy tízemeletes tetején és a Mecseken is: