Címlap Elmondom Dühös édesapa...

Dühös édesapa levele, akit több ezer forintra büntettek Pécsett, mert rosszul tekerte a játékórát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Semmi méltányosság, semmi esély arra, hogy magyarázkodj! Nekem ma 6000 forintomba került, hogy iskolába vittem a gyerekemet - közölte egy olvasónk, aki mérgében nem tudott mit csinálni, mint megírta a történetét a Pécs Aktuálnak. Változtatás nélkül mutatjuk!

„Vicc kategória az, hogy 2020-ban Pécsett egy műanyag játékórát tekergetünk. Ma pedig büntetés is volt ebből.

Gyermekem olyan helyre jár, ahol behajtási engedéllyel tudunk közlekedni, parkolni. Ez az engedély fél óra „ott tartózkodásra” jogosít fel. Ahhoz, hogy ez a fél óra elindulhasson egy műanyag játékórát kell beállítani. (Csatolom a képet.)

Mi ma reggel akármennyire igyekeztünk, megbüntettek. Hat ezer forinttal.

Hiába mentem azonnal a Siklósi úti ügyfélszolgálatra, esélyt nem kaptam, hogy a 7 percünket, ami miatt 6 ezer forintot kell befizetnem, elmagyarázzam. Ezért döntöttem úgy, hogy szeretném megtenni a nyilvánosság előtt.

Aki szülő tudja, hogy kipakolni az autóból, elvinni a gyermeket macerásabb, mint gyalogolni az iskolába. De ma muszáj volt autóba ülnünk. Siettünk, hogy ne legyünk csúszásban. Ezért már

otthon minden óránkat előre is állítottunk, hogy sehonnan ne késsünk el.

Igen, ennyit hibáztunk. Mert a nagy sietségben elfelejtettük, hogy a karórám 7 perccel előre van állítva. Így az autó parkolásához szükséges játékórát is így állítottuk be.

Miután elindultunk az iskolába, meg is jelent a parkolóőr, aki látta, hogy előbbi időpontot adtam meg a parkolásom kezdetének (az „igazi” időponthoz képest tehát plusz 7 perc eltérés történt – a szerk).

Nem akartunk csalni, 7 perccel meg pláne nem!

Annyi történt, hogy a nagy sietségben észre sem vettem, hogy előbbre állítottam a játékórát az autóban.

Miután visszatértem az autóhoz láttam a büntetést és mentem is ki az ügyfélszolálatra. De ott azonban semmilyen méltányosságra való hajlamot nem tapasztaltam.

Ekkor jöttem rá, hogy az egész csak a pénzbehajtásról szól.

Az ügyfélszolgálaton látták a fotókat. Látták, hogy 7 percről van szó. De semmi méltányosság, semmi esélyt nem kaptam arra, hogy magyarázkodjak!

Nekem ma 6000 forintomba került, hogy iskolába vittem a gyerekemet.”