Címlap Szórakozás Felpezsdült a...

Felpezsdült az élet Pécsen, egyre több látványosság nyit meg!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhülésével a vidéki településeken: az óvintézkedések betartásával újra benépesültek a pihenőhelyek, a vendéglők kerthelyiségeibe pedig visszatértek a vendégek. Budapesten és Pest megyében továbbra is érvényben vannak a kijárási korlátozások.

A Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő Mecsextrém Park és a Zselici csühögő kisvasút is fogadott már látogatókat a hétvégén. Az előbbi kedd és vasárnap között fogadja – biztonsági korlátozások mellett – az érdeklődőket, míg az utóbbi hétvégenként jár. Mindkét helyszínen élénk volt a forgalom. A Duna-Dráva Nemzeti Park szabadtéri ökoturisztikai helyszínei szintén megnyitottak a hétvégén: a pécsi Pintér-kert Arborétum, a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpont, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és a Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont korlátozások mellett fogad látogatókat.

A vasárnaptól nyitva álló pécsi állatkert – ahol egyszerre négyszázan tartózkodhatnak – kedvezményes jegyárakkal vasárnap nyílt meg és több mint 1600 látogatót vonzott. Az üzemeltetők közlése szerint a várakozási idő nem volt több mint egy átlagos májusi hétvégén, hétfőtől a látogatás tervezését könnyíti, hogy a honlapjukon számlálón követhető a vendégek létszáma. Szintén élénk forgalomról számoltak be a baranyai üdülőtelepülések.