A Hauni idén is számos helyen önkénteskedik Baranyában

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A HAUNI Hungária közel kétszáz önkéntessel, hét helyszínen dolgozott az elmúlt hétvégéken. Az óvodák, játszóterek felújításához az eszközöket és anyagokat a vállalat biztosította, a haunisok, szülők, családtagok pedig a szabadidejüket szánták az önzetlen segítségnyújtásra.


Az önkéntes napok hagyománya 2018-ból ered a HAUNI Hungáriánál. Rögtön az első alkalom óriási sikert aratott, a túljelentkezés miatt nem is jöhetett mindenki, aki szeretett volna. Így nem csoda, hogy az önkéntes napokból hagyomány lett és az eredetileg tervezett évi egy-kettővel szemben, idén tucatnyi helyszínre vonulnak fel a haunisok segíteni.

Óvodákban is tevékenykedtek a Hauni dolgozók


„A HAUNI rendszeres támogatója társadalmilag fontos ügyeknek, de egészen más dolog átadni egy csekket vagy a saját munkánkkal hozzájárulni valaminek a szebbé-jobbá tételéhez. Ezt a kollégák is érzik, ezért nagyon népszerű körükben a segítségnyújtásnak ez a
formája” – mondta Katona Gábor, a HAUNI ügyvezetője, aki maga is rendszeresen részt vett az önkéntes napokon.

Játszótereket festettek


Az idén a járványhelyzet miatt csak ősszel indultak be az önkéntes projektek. Az elmúlt két hétvégén hét helyszínen, kétszáz önkéntes dolgozott.

Pécsett az ANK óvodáknál, a Maléter Pál utcai játszótéren, az Enyezd úti és a kelet városrészi óvodákban, Cserkúton a játszótéren, Komlón pedig a minizooban vonultak fel a haunisok. Főként festettek, felújítottak és játszótéri elemeket hoztak rendbe. A gyár egyrészt az anyagokat és az eszközöket adta, de egy ebédre is vendégül látta az önkénteseket.

A haunisok mondták meg, hogy merre önkénteskednének

Érdekesség, hogy az önkéntes projekteket nem a cégvezetés választja ki, hanem a kollégák maguk tehetnek rájuk javaslatot és az
ötletgazdák részt vesznek a szervezésben. Így a saját lakókörnyezetükben, a gyerekeik óvodájában-iskolájában tudják szebbé tenni a környezetet.


A tervek szerint októberben további négy további helyszínen végeznek önkéntes munkában felújítást a vállalat munkavállalói.

Komlóra is eljutottak a Hauni önkéntesei, ott egy mini állatkertben dolgoztak


Tudtad?

A HAUNI Hungária Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó HAUNI a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak.

(X)

Előző sztori

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég

Következő sztori

Sínekre hajtott az autó Sellyén, letarolta a vonat