Vannak csodálatos történetek, és bizony jó érzés ilyenekkel találkozni. A legtöbben nyilván segítenénk a bajba jutottakon, azokon is, akik tőlünk távol szorulnak segítségre, de általában beletörődünk, hogy erre nincs lehetőségünk, nem is engedi meg a mindennapi életünk, a munkánk – majd segítenek mások, a helyiek. Kész szerencse, hogy vannak olyanok is, akik nem elégednek meg a tervekkel, a vágyakkal, hanem olyannyira tettre készek, hogy egészen hihetetlen dolgokat is megvalósítanak: Vázsonyi Benedek a Pécs melletti Barátúrról jutott el egy ugandai település, Nansana iskolájába, ahol kisgyerekeket tanított, segédanyagokat készített, valamint egy általa indított adománygyűjtésnek köszönhetően hosszú távon jobbá tette a suli körülményeit.
Még csak 21 éves, de már részt vett egy életreszóló kalandban, amelyre mindig büszke lehet. Vázsonyi Benedek az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán másodéves hallgató, s immár három éve az UNICEF (Egyesült Nemzetek Szervezetének Gyermekalapja) fiatal nagykövete Magyarországon. Az egyik Facebook-posztjában így fogalmaz: „…régóta szívügyem a gyerekek jogaiért és lehetőségeiért való kiállás”.
– Nagyon régóta tudom, hogy szociálisan jóval érzékenyebb vagyok az átlagnál. Lehet, hogy egész egyszerűen így születtem. Már gyerekkoromban kíváncsi voltam arra, hogy mi történik a világban, milyen nehézségekkel kell megküzdeni. Láttam, olvastam, mennyi természeti, humanitárius katasztrófa van, amelyekkel kapcsolatban tenni kell valamit: bennem pedig mindig nagy volt a tenni akarás, és idővel rájöttem, hogy erre van is lehetőség! – fogalmazott lapunknak Benedek.
Az UNICEF fiatal nagyköveteként több projektben is részt vett már, de most nyáron jutott el odáig, hogy „terepen”, a gyakorlatban segíthetett a rászorulóknak. Az Európai Unió Európai Szolidaritási Testülete minden egyes fiatal számára lehetővé teszi azt, hogy csatlakozzon humanitárius programokhoz: minden költséget, utazást, étkezést a szervezet áll, mindössze el kell végezni egy online kurzust majd egy egyhetes tréninget. Ha ez megvan, lehet jelentkezni a legkülönfélébb projektekre.
– Gyakorlatilag a világ bármely részére el lehet jutni, ahol szükség van segítségre, a programban részt vevő fiatalok pedig ennek köszönhetően nagyon értékes tapasztalatot szereznek, és persze hasznos munkát végeznek. Miután végeztem a képzéssel, néztem a lehetőségeket, de nem volt egyszerű dolgom, mert a tanulmányaim miatt csak nyáron, a vizsgaidőszak után mehettem. Több helyre is jelentkeztem, végül ez az ugandai önkénteskedés valósult meg: ennek célja az volt, hogy a helyi iskolákban segítsük az oktatást. Tudni kell, hogy Ugandában nagyon fiatal a társadalom, az emberek hetven százaléka harminc év alatti, rengeteg a gyerek, a körülmények azonban nem igazán adottak ahhoz, hogy ennyi fiatallal megfelelő szinten foglalkozzanak, és persze hatalmas a szegénység.
Benedek a főváros (Kampala) agglomerációjához tartozó Nansanában egy magániskolába került, ahol alacsony jövedelmű családok gyermekei tanultak. Gyakorlatilag mindent csinált, amivel segíthetett: a kisgyerekeknek angolt és rajzot tanított, tesiórát tartott, oktatási anyagokat, plakátokat készített…
– Tényleg sokkoló, amivel ilyenkor az ember találkozik, mert mi máshoz vagyunk szokva. Baromi nagy a szegénység: volt olyan család, amely egy hónapig az egyik gyereket járatta az iskolába, a következő hónapban a másikat, mert mindkettőre egyszerre nem volt pénze. Olyan is volt, hogy elajándékozták a gyereket, mert egész egyszerűen nem tudták eltartani. Az iskolában minden áldott nap bab és kukoricakása volt az étel, akik oda jártak, azok hároméves koruktól tizennyolc-húszéves korukig ezt ették, de ennek is örültek, mert legalább volt mit enni. Nagyon érdekes volt, hogy bár a törvények már tiltják a testi fenyítést, ez azért még nem ment ki a divatból, szóval simán pofonnal fegyelmeztek mondjuk egy ötéves kisgyereket.
Benedek tette a dolgát az iskolában, rengeteget segített a két hónap során, sőt, egy olyan jótékonysági akciót is megvalósított, amellyel hosszú távon megkönnyítette az ott tanuló gyerekek, az ott dolgozók életét. Ilyenkor látszik, hogy csak hinni kell magunkban…
– Az iskola vízellátása bizonytalan volt, saját tárolóval nem rendelkeztek, ezért sokszor a gyerekek maguk hordták távolról a vizet a tanórák helyett. Nyilvánvaló volt, hogy egy víztartály és egy egyszerű esővízgyűjtő rendszer hosszú távon biztosíthatná az iskola vízellátását, s miután erre nem volt forrásuk, a Facebook-oldalamon gyűjtést kezdeményeztem. Nagy örömömre négy nap alatt összegyűlt ezeregyszáz euró, amit ezúton is köszönök a barátaimnak, ismerőseimnek! Ennek az összegnek és ennek az összefogásnak köszönhetően pedig megvalósítottuk a terveket, víztartályt szereltünk fel, csatornarendszert építettünk. S miután kiderült, hogy játékok terén is nagyon rosszul áll az iskola, vettünk labdákat és egy hintát is, amiknek óriási sikerük volt. A gyerekek sikongattak, sírtak, nevettek, felkaptak engem is. Sosem ültek még hintában, megható volt látni az örömüket…
Az ugandai küldetésnek néhány napja már vége van, Benedek hazatért, de ezzel természetesen nem zárult le a humanitárius kalandok sora. Egyelőre pihen, és gondolkodik rajta, hogy miként folytassa.
„Nagyon sokat tanultam, fejlődtem a két hónap során, rengeteg szeretetet kaptam, és elképesztően jó érzés, hogy egy picit jobbá tudtam tenni a gyerekek életét. Sok kihívást tartogatott, nehéz volt, de megérte! Az biztos, hogy szeretném ezt folytatni, igyekszem ilyen irányban is továbbtanulni, érdekel a fejlesztéspolitika, a humanitárius műveletek menedzser szakirány, illetve a későbbiekben nagyon szeretnék egy olyan szervezetnél elhelyezkedni, amely ezzel foglalkozik”.
Ez is érdekes lehet
A Pécs melletti Barátúrról az ugandai Nansanáig.
Az üzemeltető magyaregregyi önkormányzat várja a felajánlásokat.
Rozs Tamás súlyos betegséggel küzd. Társai reménykednek.
8-10 millió forintot szeretnének összekalapozni.
A legkisebb adomány is sokat érhet.
