Elment a blueskirály
Meghalt Deák Bill Gyula. Hetvenhét éves volt. Egy sikeresnek mondott műtét után, váratlanul némult el a hang, amely több mint fél évszázadon át összetéveszthetetlenül szólt.
Deák Bill Gyula nem egyszerűen énekes volt, hanem jelenség. Egy hang, amelyben benne volt Kőbánya, a füstös klubok, a kemény hétköznapok, a veszteségek és az élethez való makacs ragaszkodás. A sors tizenegy éves korában elvette tőle az álmot, hogy focista legyen: egy orvosi műhiba következtében elveszítette egyik lábát.
A zene azonban olyan utat nyitott előtte, amelyen végül generációk számára vált megkerülhetetlen művésszé.
Énekelt a Syriusban, majd a Hobo Blues Band meghatározó tagja lett, 1983-tól pedig szólóban is maradandót alkotott. Ugyanebben az évben Torda, a táltos szerepében az István, a király révén országosan is ismertté vált. A „Rossz vér”, a „Véres kard” és számtalan koncertfelvétel után már nem lehetett kérdés: Deák Billnek helye van a magyar könnyűzene nagyjai között.
Mankóval is óriás
Mankóval is óriás volt a színpadon. Nem a fogyatékossága tette különlegessé, hanem az, ahogyan abból is erőt formált. Nem akart másnak látszani, mint aki volt: Bill kapitány. És amikor megszólalt, nem kellett magyarázat.
Most elnémult a mikrofon. De a hangja nem tűnik el. Ott marad a dalokban, a lemezeken, a koncertemlékekben és azokban, akik valaha hallották élőben azt a semmihez sem hasonlítható, rekedt, fekete hangot.
Deák Bill Gyula elment, de nem hagyott ürességet, mert a blues zenéje örökre itt marad.
Ez is érdekes lehet
Elment a blueskirály.
