Ha az Égervölgyben kirándul az ember, akkor általában a Teca Mama Kisvendéglője jut az eszébe először. Nem csoda, hiszen évtizedeken át látták vendégül az arra járókat. A hely maga a házias ízeiről és vidám, családias hangulatáról híresült el és az évtizedek során a város egyik kuriózumává vált. Bár a pécsiek Teca mamája már öt éve csak a háttérből figyeli a vendéglőt, nosztalgiázni mindig szívesen tér vissza a pult mögé. Martonné Horváth Teréz, „Teca mama” portré.
Mindenki Teca mamája
Martonné Horváth Teréz, vagy ahogy sokan ismerik „Teca mama” 1954-ben született Pécsett. Becenevét először férje kezdte el használni, de végül ez lett a védjegye a mosolygós vendéglátósnak.
„Sosem szerettem, amikor Terinek vagy Terikémnek hívtak, egyedül azt a becenevet szerettem, ahogy nagyanyám hívott: Teruskám. Nagyon különleges volt számomra. Majd jött a férjem, aki elkezdett Tecázni és ez végül rajtam maradt.”
-mesélte el Teca mama
Kezdetek: irodai munkát végzett Teca mama
Fontos tudni, hogy Teca mama nem volt mindig a konyha ördöge. Mielőtt még belevágtak volna a vendéglátós életbe, a rendszerváltás előtt iroda munkát végzett.
„Mindig azt mondtam, hogy mindenes iroda kukac voltam”
A rendszerváltást követően rengeteg cég és munkahely szűnt meg – ez Teca mama családját is érintette. Ekkor mondhatni „kényszerből” kellett választaniuk, hogy milyen irányba indulnak tovább: fagyizó mellett döntöttek.
1987-ben vásárolták meg azt a telket, ahol jelenleg is áll a kisvendéglő. Két év alatt el is készült a ház, aminek aljában egy kis fagyizót alakítottak ki.
„Rózsavölgyi Karcsi bácsinak volt egy nagyon híres vendéglője, de miután elhunyt, nem maradt nagyon más a környéken. Úgy gondoltuk, hogy akkor megvesszük az ő régi fagyigépét és csinálunk a környékre egy fagyizót.”
A fagyi nem volt elég, hambi is kellett az embereknek
Az első év után egyre több túrázó és környékbeli kezdte el mondani Teca mamának, hogy a fagyi mellé jó lenne még pár szendvics is. Az egyre növekvő igény hatására végül Presszóvá alakították át a helyet 1991-ben. Szendvicsek, hamburgerek, vimpi és sütemények is megjelentek az ekkora már Égervölgyi Presszó névre újrakeresztelt helyen.
A környéken közben nyíltak újabb csárdák, éttermek, de egy-két éven belül ők is bezártak. A vendégkör, akik addig odajártak enni át szoktak a Presszóba és többet szerettek volna a szendvicseknél és hamburgereknél.
„Soha nem felejtem el, ’92 húsvét napján jött az isteni szikra: nekem kell egy meleg konyha”
Ekkora elvégezte a szakács szakmát is a vendéglátós Teca és a hely kapott egy „20 adagos kiskonyhát”. Ez idő tájt Teca lánya is szakács lett, aki ugyanúgy, az immáron már Égervölgyi Teca Mama Kisvendéglőjében dolgozott – egész lett a családi vállalkozás.
1994-re annyira beindult a kisvendéglő, hogy bővíteni kellett a konyhájukat, a 20 adagos konyhából 100 adagosra emelkedtek.
Átadta másnak a stafétát
Megközelítőleg 5 éve adta el Teca mama életének egyik legmeghatározóbb pontját, a kisvendéglőjét. Közel 26 éve volt a család tulajdonában, amelyet végül a nyugdíj korhatár elértével eladtak. Magát a vállalkozást a szomszéd vendéglátósok vették át, akik jelenleg is jól csinálják a régi családi kisvendéglőt – tette hozzá Teca.
Eleinte nehéz volt elengednie Teca mamának a vendéglőt és nagyon hiányoznak neki a vendégek, a régi túrázók. De mindezek ellenére nem bánta meg, hogy végül túladott a családi vállalkozáson. Alkalomadtán visszajárnak barátaival vagy pár korábbi vendéggel mulatni és nosztalgiázni egyet.
„Imádom máig a túrázókat, a szívem csücskében vannak, és ki sem tudnak onnan menni. Nagyon sok mindent kaptam tőlük, nekem ők voltak az elsők.”
Jelenleg Teca mama nyugdíjas éveiben sem állt le a munkával, egy magyar cég promotereként dolgozik és mindezek mellett főállásban nagymama is. Egy egész generációt „hizlalt fel” kedvességével és házias ételeivel, ami mellett mondhatni nevelte is az embereket. Ahol tudott segített vendégeinek és a környékbelieknek. Nem hiába szokták őt „Mindenki Teca mamájának” hívni.
„Az életemnek egy olyan 26 éve volt ez, amit soha sem fogok elfelejteni. Amit itt kaptam az emberektől, a vendégektől..volt benne bánat is, de leginkább öröm. Soha nem tudom meghálálni azt a szeretet és kedvességet, amit kaptam tőlük.”
