Azt hitték, idővel megunja, ehhez képest Varga-Réfi Eszter számára örök szerelem az aerobik

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amikor az aerobik a ’90-es évek elején bejött az országba, szinte rögtön „összefutott” Réfi Eszterrel. A 9-10 éves pécsi kislány azonnal beleszeretett, s a szerelem azóta is tart: korábban kiváló versenyző volt, most pedig edzősködik, bíráskodik. És hogy mit sajnál nagyon a sportággal kapcsolatban?!

Az első szava a családi legendárium szerint állítólag az volt, hogy „gól”. Namármost ennek nyilván semmi köze az aerobikhoz. Nem csoda: édesanyja, Tiszai Margit kézilabdázott, édesapja, Réfi László pedig futballozott, csakúgy, mint nagybátyja, Réfi Gábor. De akkor hogy jött képbe az aerobik?!

„Hamar rájöttem, hogy ez az örök szerelem!”

– Az igazsághoz tartozik, hogy anya alsóban tornázott, onnan váltott a kézire. Én úszással és tornával kezdtem, de az előbbit kifejezetten utáltam. A tornaedzőm pedig átváltott az aerobikra akkor, amikor a sportág a ’90-es évek elején megérkezett hazánkba. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor kipróbáltam, s hamar rájöttem, hogy ez az örök szerelem! Ha jól emlékszem, már tízéves korom körül tudtam, hogy edző szeretnék lenni! – mesélte a Pécs Aktuálnak Varga-Réfi Eszter.

A sikerek sem maradtak el, mert nem csak úgy aerobikozgatott – ha már belevágott, teljes odaadással csinálta. A szülei egy ideig azt hitték, idővel megunja a nyurga lány, de tévedtek.

– Nem vagyok egy feladós fajta. Amikor pedig elkezdtek jönni az eredmények, ők is belátták, hogy ez a sport pont nekem való.

A régi gyakorlatait már nem szívesen mutogatja a tanítványainak

Olyannyira, hogy a 2004-es Európa-bajnokságon a Réfi Eszter–Horváth Beáta–Szilvás Angéla trió állhatott a dobogó legmagasabb fokára, egy évvel később pedig ugyanebben a felállásban bronzérmesek lettek a világbajnokságon. „Mondjuk azóta annyit változott a sportág, hogy az akkori gyakorlatainkat már nem szívesen mutogatom a mostani tanítványoknak! Ciki lenne!” – tette hozzá nevetve.

Az aerobikos élet azóta is dübörög, virágzik Pécsett – amiben elévülhetetlen érdemei vannak. Évek óta a PSN Zrt. aerobik szakosztályának vezetője, vezetőedzője, a klub pedig az egyik legjobb, legeredményesebb műhely Magyarországon.

A válogatottal a bakui Eb-n: Sümegi Odett, Mazács Fanni, Bali Dániel és Varga-Réfi Eszter

– A felnőtt válogatott gerincét most is mi adjuk, négy sportolónk van benne: Ákoshegyi Dóra, Mazács Fanni, Bali Dániel és Farkas Balázs. De nem csak rájuk vagyunk nagyon büszkék, hanem az utánpótlásunkra is, hiszen mintegy százötven gyerekkel foglalkozik a hat-hét fős edzői team. Nagyon büszke vagyok arra, hogy jó néhány olyan aerobikost kineveltünk, akik a sportolói pályafutásuk után is megmaradtak a sportág mellett, edzősködnek, dolgoznak az utánpótlásban. A versenygyakorlatok koreográfiáját sokáig én csináltam, de Bali Dani és Sümegi Odett olyan jók benne, hogy inkább hátrébb léptem. Most az edzősködés mellett szervező, kitaláló, megmondó vagyok, hozzám tartozik például a kommunikáció a szülőkkel. Úgy érzem, nálunk ez kifejezetten jól működik, nem csoda, hogy remek közösség alakult ki, és annak ellenére sokan járnak hozzánk, hogy a mi sportágunkban a kiadások jó részét a szülőknek kell viselniük.

Nagyon sajnálja, hogy az aerobik nem olimpiai sportág!

Persze igyekeznek minél több terhet levenni a vállukról, ami, köszönhetően a szövetség támogatásának és a PSN Zrt. hozzáállásának, többnyire sikerül is. Sok minden rózsaszín tehát a pécsi aerobikosok házatáján, egyvalamiért viszont nagyon fáj Varga-Réfi Eszter szíve.

– Azt nagyon sajnálom, hogy az aerobik nem olimpiai sportág! Pedig már régóta megérdemelné, ezt nyugodt szívvel mondhatom. A nemzetközi lobbierőnknek erősebbnek kellene lennie. Az eredményeink gyönyörűek, de mégsincs úgy megbecsülve a sportág, ahogy sok másik.

Varga-Réfi Eszter számára (a férje, Varga László a PEAC asztaliteniszezőinél edzősködik) tényleg örök szerelem az aerobik, teljesen átszövi, kitölti az életét. A PSN Zrt-nél betöltött pozíciói mellett ő a felnőtt válogatott egyik edzője, emellett nemzetközi versenybíróként is dolgozik, továbbá a Magyar Torna Szövetség aerobik szakágának vezetőségi tagja.

Biztosak vagyunk benne, ha rajta múlik, egyszer kilobbizza, hogy az aerobik ott legyen az olimpiai sportágak között!

Férjével, Varga Lászlóval, és édesapjával, Réfi Lászlóval

Előző sztori

Súlyos halpusztulás Orfűn: süllők, harcsák, amurok az áldozatok

Következő sztori

Az Év Tűzoltójának választották Mező Lászlót Mohácson

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1