Címlap Arc Hallgat a péc...

Hallgat a pécsi vesztegetési ügyben az érintett bizottság jobbikos elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint azt a Pécs Aktuál elsőként megírta: ügyészségi nyomozás folyik a pécsi Polgármesteri Hivatalban, azon belül is a Lakásosztály (hivatalosan: Lakásgazdálkodási Csoport) körül.

A GYANÚ SZERINT UGYANIS AZ UTÓBBI EGY-KÉT ÉVBEN KENŐPÉNZÉRT – 100 és 750 ezer forint közötti összegekről értesültünk – BIZTOSÍTOTTAK ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT – SORON KÍVÜL – AZOKNAK, AKIK FIZETTEK.

Úgy tudjuk, iratokat is elvittek az ügyészek a pécsi hivatalból, és két vezetőről, fontos munkatársról különösképpen érdeklődnek, egyikük a Pécsi Ellátó Központ munkatársa.

Értesüléseinket – cikkünk után – az önkormányzat is elismerte, Péterffy Attila polgármestert pedig – némi csavarral – közvetlenül is tudtuk kérdezni az ügyről. Válaszait ebben a cikkünkben mutattuk be:

Betelt a fiók

Lapunk szerette volna ismertetni a városvezetés lakáspolitikáért felelős bizottságának, pontosabban a testület jobbikos elnökének álláspontját is a vesztegetési üggyel kapcsolatban.

Fogarasi Gábornak ezért írásban küldtünk kérdéseket, a tapasztalatunk ugyanis az, hogy a telefonját nem veszi fel, és nem hív vissza sem.

Fogarasinak a következő kérdéseket küldtük el a napokban:

  • 1/ Mit szólt, amikor megtudta, hogy a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat a lakásgazdálkodás anomáliái miatt?
  • 2/ Bizottsági elnökként milyen jogkörei vannak a terület ellenőrzésére?
  • 3/ Dolgozóktól kapott beszámolók alapján ön is igen aktívan részt vett a csoport működésében. Érez bármilyen személyes felelősséget az ügyben?
  • 4/ Ha kiderül, hogy visszaélések történtek, akkor lemond?

Sajnos azonban úgy tűnik, az e-mailjeit sem nézheti túl gyakran; vagy egyáltalán nem töröl semmit, ugyanis az értesítés szerint betelt a postafiókja. Ezt egy gyakori e-mail-használat mellett észre kellene venni, ugyanis emiatt használhatatlan a postafiók, hiszen nem érkeznek rá levelek, de a belépéskor egy rendszerüzenet is figyelmezteti általában a felhasználót, hogy betelt a fiókja.

Ha kiderül, hogy a gyanú alapos volt, és tényleg kenőpénzért intézték el az ügyeket, akkor indokolt lehet megvizsgálni a terület politikai vezetőinek felelősségét, esetleg szerepét is. A Lakáscsoporton belül igen komoly fluktuáció volt az utóbbi iőben, sorban váltották egymást a vezetők és a munkatársak is, szoros politikai kontroll alatt kell dolgozniuk – de ez nem szokatlan egyébként az önkormányzati szférában. A csoporton belüli, szakmailag kritizálható állapotokat szóvá tették korábban baloldali képviselők is az elhíresült, de dugába dőlt 12 pontos követelésük során, és az ellenzék is.

Két politikai vezetőnek teljes rálátása van a lakásgazdálkodásra (Fogarasi Gábornak és a területért felelős alpolgármesternek, Nyőgéri Lajosnak), ráadásul mindeddig nem cáfolta meg Fogarasi a Momentum volt országos elnökségi tagjának írását, amely szerint csak ezt a területet kérte magának Péterffy Attilától Fogarasi. Erről ebben a cikkben lehet részleteket olvasni:

Nem tudni, miért jönnek-mennek a munkatársak a Lakáscsoportban

Korábban az önkormányzatnak is küldtünk kédéseket a nyomozással kapcsolatban, de nem reagáltak. Akkor egyebek mellett azt kérdeztük meg, hogy

  • Mi az oka, hogy a Lakáscsoporton belül jelentős a fluktuáció, többen is távoztak onnan rövid időn belül? Lehet-e ennek köze a most folyó nyomozáshoz, illetve ahhoz, hogy esetleg visszaéléseket tapasztaltak?

Most is csoportvezetőt keresnek

A napokban vette észre a Pécs Aktuál, hogy nemcsak új aljegyzőt keres a pécsi önkormányzat, hanem a nyomozásban érintett Lakásgazdálkodási Csoport élére is új embert vennének fel.

November 30-ig lehet pályázni, és már december közepétől munkába is állhat a szerencsés befutó.

Bár emiatt is – tehát az álláshirdetés miatt – küldtünk kérdéseket, de az önkormányzat nem reagált.

Megtudtuk azonban, hogy az aljegyző nyugdíjba szeretne menni, emiatt kereshetnek új embert a helyére.