Címlap Közélet Külföldre köl...

Külföldre költözött Kiss Tibor Noé, az ismert pécsi író

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiss Tibor Noé idén költözött Szlovéniába. Amint arról a Literán megjelent írásában hosszasan ecseteli, elsőként a tavaly elfogadott gyermekvédelmi törvényt hozta fel érvként távozása mellett.

Egy idő után szinte már visszasírtam a korábbi kultúrkampfos időket, amikor aberráltként emlegettek. Ezeket a minősítéseket valahogy meg lehet szokni, azzal viszont már nehéz mit kezdeni, amikor hazugságokat állítanak rólad, és a személyed ellen uszítanak

– írta.

A magyar irodalom egyik fontos szereplője, a Pécsen élő szerző szerint tavaly nyár óta folyamatosan rászálltak, „transzpropagandistaként” állították őt be.

Egy idő után nyomasztóvá vált az a kontraszt, amiben éltem. Az ismerőseim és a barátaim az »elismert írót« látták bennem, miközben elemi egzisztenciális problémákkal és félelmekkel küzdöttem. A folyamatos kampány, a plakátok, a hírek elől nehéz volt elbújni, mindezek hatása lassan beszivárgott a mindennapjaimba, felszívódott bennem

– fogalmazott írásában.

Az író július elsején költözött Szlovéniába de évek óta gyűltek benne a negatív érzések.

Kiss a propaganda által kiváltott gyűlölet és a félelem hatására úgy érezte, hogy mindenkitől eltávolodik és „kilóg”. Egy iskolát, ahol fellépett, később LMBTQ-iskolaként kezdték gúnyolni. Kiemelte, több meghívását és fellépését is lemondták különös indoklás nélkül.

Bevallotta, hogy transzkérdésekben sok mindenben ő is konzervatív álláspontot foglal el, de itthon a Nyugaton felbukkanó kérdésekről felesleges is beszélni, amíg az alapokat sem értik az emberek:

Ez Magyarország, ahol még azzal a ténnyel sem tudunk mit kezdeni, hogy bizonyos sportágakban évtizedek óta rendszerszinten bántalmazzák a fiatal sportolókat – itt soha nem lesz átoperált emberből olimpikon.