Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendőrként ment nyugdíjba, most viszont kastélyairól lett országosan ismert Szűcs Pál. A pécsi férfi gyufaszálak ezreit használja fel, hogy Magyarország legimpozánsabb épületeit felépítse.

A sárvári várkastély és környéke: olyan nagy akár egy „falu”

Legújabb alkotásán 21 hónapot dolgozott, napi 5 órában. A sárvári várkastély 73 ezer gyufaszálból áll és elfoglalja a fél nappalit.

Elfoglalja a fél nappalit

Szűcs Pál mérnöki precizitással ragasztja az aprócska gyufaszálakat

– Gyerekkoromban nem voltak még ilyen műanyag játékok, fából készítettem kis vonatot, autót. Valahogy megmaradt bennem a fa szeretete. Így nyugdíjaskoromban nemcsak remek időtöltés, hanem értékmentés is egyben – mondta Szűcs Pál, aki szerint így legalább fennmaradnak az utókornak az enyészetté vált épületek.

Volt olyan kastély, amit két éven keresztül épített a nyugdíjas rendőr. Azt mondja, ehhez hasonlót senki más nem csinál

– Magyarországon sokan készítenek gyufából különböző szép épületeket, de olyanokat, amiket én, nemigen. Lecsiszolom a gyufaszálat, sőt az épületet belül is elkészítem – mondta Szűcs Pál.

Egy ilyen aprócska ajtót is milliméterre pontos precizitással „épít fel” Szűcs Pál

Az első makettek között egykori munkahelye, a rendőrség is megtalálható. A részletgazdag épületek után annyi dicséretet kapott, hogy újabb lendületet adott a nyugdíjasnak, aki immáron 20 éve egyfolytában építkezik.

– Iszonyatos türelem kell hozzá, mert hosszú-hosszú időn keresztül kell rakosgatni a gyufaszálakat egymás mellé. Az a lényeg, hogy nincsen tervrajzom; egy épületet általában csak egyszer látok, majd fotók alapján álmodom és készítem el itthon – tette hozzá.

Ajándékba kapja a gyufákat

Az alkotó arra is figyel, hogy méretarányos és élethű legyen egy-egy épület.

És hogyan tudja, mennyi gyufából áll egy alkotás? Még ezt is feljegyzi!

Nem megrendelésre dolgozom, én választom meg, hogy mit fogok elkészíteni. ami még fontos, hogy nem eladásra, hanem a magam és az utókor szórakoztatására, értékteremtésre

– vallotta Szűcs Pál, aki már azt is tudja, mi lesz a következő munkája.

A mátyásdombi kastélyt építi majd fel, ha újra lesz helye a lakásban.

Tessék megnézni az ablakokat!

.