Címlap Arc Így reagált P...

Így reagált Péterffy a támogatói elítélő nyilatkozatára!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kamerába mondta a polgármester, hogy márpedig ő egyeztetett a frakcióvezetőkkel. Mondott azonban mást is kérdésünkre, hogy mit szól az elítélő nyilatkozathoz.

Szembesítettük Péterffy Attilát a Mindenki Pécsért nem éppen barátságos nyilatkozatával, amelyben a szervezet egyebek mellett az írta:

„A pécsi polgármester visszaélt a szükségállapot által ráruházott egyszemélyű döntési jogával, mert ez az intézkedése nem a válság enyhítésére szolgál.”

Péterffy Attilát meglepte a Pécs Aktuál, nem tudott arról, hogy nyilatkozatot adott ki a Mindenki Pécsért.

Íme a rövid, egy perces kérdezz-felelek:

Értem!

– válaszolta arra a felvetésre, hogy aggályosnak tartja a harmadik alpolgármester kinevezését a Mindenki Pécsért.

– A Mindenki Pécsértnek nyilván meg lehet a saját véleménye, én nem érzem aggályosnak – tette hozzá, utalva Nyőgéri kinevezésére.

A polgármester azt állítja, a városvezető koalíció frakcióvezetővel egyeztetett Nyőgéri Lajosról, sőt: konkrétan az ő véleményük alapján döntött; a Fideszt és az ÖPE-t később – fél, egy órán belül – tájékoztatta.

Majd percekkel később hivatalosan is kiadták a közleményt az új alpolgármesterről.

Ehhez képest Kunszt Márta lapunknak azt mondta,

kész tényként közölte velük Péterffy Attila, hogy Nyőgéri alpolgármester lesz.

Tehát egyeztetésről nem beszélt Kunszt.

Az MSZP-t egyelőre nem értük el, de csodálkoznánk, ha az MSZP-s frakcióvezető sem tudott volna arról, hogy ő lesz az alpolgármester – Nyőgéri Lajosról van ugyanis szó, ő töltötte be ezt a tisztséget.

UPDATE: Volt belső szavazás!

Első kézből származó – de névtelenséget kérő – információkból megtudtuk, hogy

a városvezető koalíció frakcióvezetői szavaztak a harmadik alpolgármesteri tisztségről és a személyekről is

– a hivatalos bejelentés előtt. Tehát Péterffy Attila nem mondott valótlant; ugyanakkor mégis érdekes az, hogy miért állítják, vagy legalábbis sejtetik egyes frakcióvezetők ennek ellenkezőjét.