Címlap Balhé Indokolatlann...

Indokolatlannak és károsnak tartják Péterffy döntését a „sajátjai”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahhoz képest, hogy a polgármester tegnap azt állította, "több körös egyeztetést követően választotta ki" újabb, MSZP-s alpolgármesterét; most a Mindenki Pécsért közleményben ment neki Péterffynek. Tehát vagy a polgármester nem egyeztetett velük (de akkor kivel igen?), vagy tudathasadásban szenvednek a városvezető koalíció vezetői.

A Pécs Aktuál egyenként kérdezte végig a Közgyűlésben ülő pártok vezetőit, hogy mit gondolnak az újabb, botrányairól is elhíresült alpolgármester kinevezéséről.

A DK elnöke, Kunszt Márta azt mondta, nem értenek egyet ezzel, amit írásban is jeleztek a polgármesternek, aki

KÉSZ TÉNYEK ELÉ ÁLLÍTOTTA ŐKET IS.

A Fidesz véleményét tegnap már megírtuk – ők sem tudtak az újabb kinevezésről, és szerintük még több hazugságra kell számítani, mint amit eddig produkált a városvezetés.

A Jobbik pécsi elnökének, Gyimesi Gábornak nem sok fogalma volt arról, mi történik a városházán, legalábbis hangjából és a rövid telefonos beszélgetésből egyértelműen ezt a következtetést lehetett levonni. Mint mondta, Fogarasi Gábor van „bent”, ő „kint” van: egyébként mindent támogat. Arról nem tudott, hogy Fogarasi Gábor neve is szóba került volna, mint lehetséges alpolgármesteré – erre külön is rákérdeztünk.

A Momentum későbbre ígért reakciót, nekik írásban kellett elküldeni a kérdést is, mert a pécsi ügyvivő ezt kérte.

Elítélő nyilatkozatot tett közzé a Mindenki Pécsért is

A Mindenki Pécsért Frakció percekkel ezelőtt igen kemény közleményt jelentetett meg. Ebben azt írják:

„A Mindenki Pécsért Egyesület, amely a 2019. évi önkormányzati választásoknál a pécsi ellenzéki pártok közös indulásának a gyűjtőszervezete volt, a következő nyilatkozatot teszi.

A súlyos járványügyi helyzetben és a nyomában kialakult gazdasági válság közepette, amikor az önkormányzatok felhasználható forrásai drasztikusan lecsökkentek, s miközben a jogos támogatási igények jelentősen emelkedtek,

indokolatlannak és kifejezetten károsnak tartjuk azt, hogy a város polgármestere – kihasználva a rendkívüli helyzetet – egy újabb alpolgármesteri státuszt hozott létre. Meggyőződésünk, hogy sokkal inkább a válság sújtotta családok és hátrányos helyzetű pécsi polgárok megsegítésére kellene fordítani azokat a milliókat, amelyeket a harmadik alpolgármester számára fognak majd kifizetni a városházán.

Mérvadó jogértelmezések szerint

a pécsi polgármester visszaélt a szükségállapot által ráruházott egyszemélyű döntési jogával, mert ez az intézkedése nem a válság enyhítésére szolgál.

Ezért arra szólítjuk fel Péterffy Attila polgármester urat, hogy a rendkívüli állapot megszűnése utáni első közgyűlésen bocsássa szavazásra a harmadik alpolgármesteri státusz létrehozását, és csak akkor kezdeményezze a státusz betöltését, ha azt a közgyűlés minősített többséggel elfogadja.

A Mindenki Pécsért Egyesület azért alakult, hogy elősegítse a tiszta közéletet, a demokratikus viszonyok megerősödését és a város polgárainak anyagi és szellemi gyarapodását. Úgy látjuk, hogy

az Egyesületünk színeiben indult és megválasztott polgármester ezen intézkedése veszélyezteti a fent említett céljainkat, ezért emeltük fel szavunkat és adtuk ki ezt a nyilatkozatot.”

– közölte a Mindenki Pécsért Elnöksége.

UPDATE:

Kamerába mondta a polgármester, hogy márpedig ő egyeztetett a frakcióvezetőkkel. Mondott azonban mást is kérdésünkre, hogy mit szól az elítélő nyilatkozathoz.

UPDATE2:

SZ-SZ-SZ: az ÖPE is elmondta a véleményét a harmadik alpolgármester kinevezéséről:

UPDATE3: Egy jobbikos is szóba került???

Fogarasi Gábor, a Jobbik frakcióvezetője ezt állítja sajtóközleményében. Erről azonban a pártja helyi elnöke, Gyimesi Gábor mit sem tudott, amikor beszéltünk vele (lásd fent).

Fogarasi ezt írta:

Egyetértünk Péterffy Attilával abban, hogy a városvezetésnek harmadik alpolgármesterre van szüksége. Szóba került ennek kapcsán az én nevem is, de Bognár Szilvia és a DK egyértelművé tette, hogy nem tudja támogatni a személyemet. Tudomásul vettem, hogy ha kettőnk közül kell választani, a városvezető frakciók többsége Nyőgéri Lajost szívesebben látná ebben a pozícióban. Mivel számomra az a legfontosabb, hogy 2022-ben legyőzzük a Fideszt, és ehhez az ellenzéki pártok szoros és békés együttműködésére van szükség, valamint engem sosem a pozíció, hatalom és a pénz motivált, ezért visszaléptem ettől a megtisztelő lehetőségtől.

UPDATE5: Keményen üzent a Momentum is Péterffy Attilának

UPDATE6: A DK is beszólt a pécsi polgármesternek egy közleményben is

„Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének legnagyobb frakciója, a Mindenki Pécsért – DK frakció az alábbi nyilatkozatot teszi

A Demokratikus Koalíció közgyűlési frakciója arra kéri a polgármester urat, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején

tartózkodjon attól, hogy a járvánnyal közvetlen összefüggésben nem lévő ügyekben a Pécs város választóinak többségét képviselő frakciók egyetértése nélkül döntést hozzon.

A veszélyhelyzet a járványügy kezelése érdekében ad felhatalmazást, nem pedig azért, hogy a polgármester úr saját tetszése szerint alakítsa a város fontos dolgait. Arra kaptunk felhatalmazást a pécsiektől, hogy nyugodtan, közös akarattal és munkával jobbá tegyük a város életét.

Arra biztatjuk a polgármester urat, hogy bízzon a város polgárainak bölcsességében és azokban a képviselőkben, akiket megválasztottak.

Abban vagyunk érdekeltek, hogy közösen legyünk sikeresek.

A Demokratikus Koalíció közgyűlési frakciója továbbra sem támogatja harmadik alpolgármester kinevezését.”


JAVÍTÁS: Cikkünk első verziójában tévesen azt írtuk, hogy a Mindenki Pécsért Frakció fogalmazta a fenti nyilatkozatot, pedig azt az egyesület elnöksége tette. Ettől függetlenül az továbbra is vitatott kérdés, hogy egyeztetett-e a polgármester mielőtt meghozta a döntését Nyőgéri Lajosról, vagy nem; illetve, hogy mit is ért egyeztetés alatt.

Az eddigi nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy csak bejelentette a frakcióknak, hogy kinevezi Nyőgérit.

Erre utal egyébként a támogatói szervezetének, a Mindenki Pécsértnek is a nyilatkozata. Elképzelhető ugyanakkor az, de nem valószínű, hogy a Mindenki Pécsért vezetői nem tudtak arról, amiről a Mindenki Pécsért frakcióvezetői; de mind az elnökség, mind pedig a nekünk nyilatkozó párt- és frakcióvezetők elítélték a polgármester lépését. Tehát a lényeg változatlan.