Címlap Arc Komoly konkur...

Komoly konkurenciát kapott a pécsi önkormányzat százmilliós médiagépezete!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy csinos nő és egy három éves kislány személyében. Mutatjuk az egészet!

Igen erős kihívót kapott a pécsi önkormányzat többtagú médiagépezete, ráadásul nem újabb közpénz tíz- és százmilliókból, hanem fillérekből. Mindössze egy csinos nő és egy három éves kislány kellett hozzá.

A Pécs Aktuál megírta ma, hogy az önkormányzat szerint nincs koronavírusos beteg egyik városi fenntartású idősotthonban sem, és mind a kettőben a dolgozók is szerencsére egészségesek.

Jó hír ez, ehhez kétség sem férhet.

Az önkormányzat szokásosan száraz közleményt adott ki az ügyben, amelyben ugyan jutott hely némi öndicséretre, de ez egyáltalán nem szokatlan a politikában, sőt! A szöveg viszont nem volt túl érdekes és még hosszú is volt.

Lehet, hogy ugyanerre jutott Pécs DK-s alpolgármestere; lehet, hogy nem, de mindenesetre Bognár Szilvia és három éves kislánya is tálalta a hírt. Nem is akárhogy!

Mutatjuk is a videót, amit a pécsi alpolgármester asszony saját és hivatalos közösségi oldalán is megosztott (a kislánya arcát ezért nem takartuk ki a fotón).

Az ugyan kérdéses, hogy miért hordanak otthon is maszkot, de talán ez csak amolyan üzenet lehet a nézők felé, hogy az arcvédők viselésére buzdítsák őlet „tudatalatt” is. Viszont miden infó benne van a videóban, aranyos és még kellően – de nem tolakodóan – személyes is. Tökéletes!

A teljes poszt itt látható:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=247013116661393&id=105771790785527

Pécs DK-s alpolgármestere utoljára akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor a napokban adott egy interjút. Ebben egyebek mellett beszélt a kislányáról, gyermekeiről, illetve arról, hogy a járvány miatt “hamar meg kellett tanulnia a videó- és telefonos konferenciák használatát” is a home office-ban.