Címlap Arc Lelki okok mi...

Lelki okok miatt lemondott Szájer József, a Fidesz európai politikusa

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

December 31-ével lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa. Az erről szóló döntéséról a mai napon tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Lelki terhekre hivatkozik, de a kormányt továbbra is támogatja - írja az EUrologus a HVG-n.

Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom

– így kezdődik Szájer közleménye, amelyben lemondását jelentette be. A továbbiakban így fogalmaz:

„Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.”

Az 59 éves Szájer József a Fidesz alapító tagja, 1990 és 2004 között volt a magyar országgyűlés, majd négy cikuson keresztül az Európai Parlament tagja. Tájékoztatása szerint a jövőben „a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen” kívánja folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát.

A konkrétumokról később ad tájékoztatást.