A közelmúltban a Tettye közelében történt megrázó baleset: egy futó zuhant a mélybe, akiért a mentők mellett a tűzoltók is kellettek, hogy kihozzák a szakadékból. Püspöki Krisztina volt az, aki a mélybe gurult és beütötte a fejét. A Pécs Aktuálnak elmesélte, mire emlékszik arról a délutánról, miként azt is, milyen betegséggel küzdött az utóbbi években, amely miatt élhetetlen volt az élete.
„Mintha lekapcsolták volna a villanyt”
Krisztina nem most futott először terepen, jól tudja, hogy mire kell figyelni egy-egy edzésen. Pár hete azonban egy rossz lépés miatt több mint 10 métert zuhant egy szakadékba a Tettye felett, egy erdős szakaszon.
– Az erdőben éppen lefelé futottam, amikor valószínűleg megbotlottam. A többire már nem emlékszem, mintha „lekapcsolták volna a villanyt” – mondta a Pécs Aktuálnak Krisztina.
A lány ezután elkezdett lefelé gurulni a szakadékba, ahol beütötte a fejét.
Krisztinának nagy szerencséje volt, mert két hölgy arra sétáltatta kutyáit, egyikük ebe jelzett, így aztán hívták is a mentőket – egy éppen ott kiránduló polgárőr segítségével.
A tűzoltókat is hívni kellett, mert nehezen megközelíthető helyre esett
Kórházba szállították, ahonnan már kijöhetett és jól van.
– Agyrázkódással, vállficammal és zúzódásokkal kerültem kórházba. De szerencsére másnap már haza is engedtek – mondta Krisztina.
Úgy érzi, abszolút jellemző, hogy mindez vele történt meg. „Néha örülnék, ha unalmasabb lenne az életem!”
Nem véletlenül kezdett futni
Püspöki Krisztina 16 éves volt, amikor hetente többször is a legváratlanabb helyeken és időpontokban rosszul lett, elájult, s olykor negyedórákig sem tudott magáról.
A balesetin törzsvendégnek számított
– Bárhol előfordulhatott velem a rosszullét, suliban, utcán, boltban. Megesett, hogy elájultam, aztán rendbe jöttem, máskor görcsös rohamaim is voltak. Utána sokszor fél óra is kellett, hogy kitisztuljak. Borzasztó volt úgy élni, azzal a tudattal, hogy bármikor megtörténhet.
A pécsi Kodály Zoltán gimnázium tanulója a balesetin egy idő után már törzsvendégnek számított, az ájulások miatt ugyanis jókorákat esett, az agyrázkódás mindennapos volt nála. De nem ez volt a legrosszabb. Bár az osztálytársai, az iskola rengeteget segített neki, így is magántanuló lett, mert egész egyszerűen biztonságosabb volt otthon maradnia. És persze ilyen állapotban a tanulásra sem igazán tudott koncentrálni.
Se jelene, se jövője nem volt
Persze a nagy kérdés az volt, vajon mi okozhatja ezeket a hirtelen rosszulléteket?! Orvostól orvosig jártak, kapott vagy tucatnyi diagnózist: volt epilepsziás, gyanakodtak idegrendszeri problémákra, mérték a vérnyomását és a szíve felé is vizsgálódtak. Biztosat azonban senki sem tudott mondani, és ami még rosszabb, sem a gyógyszerektől, sem mástól nem javult az állapota.
– Aztán az egyik orvos, dr. Kromek Lóránd arra kezdett gyanakodni, hogy a nyaki bordám nyomhatja az ereket, az idegeket, emiatt pedig mellkaskimeneti szindróma alakul ki. Ő ezt látva gyógytornászhoz küldött, aki nagyon sokat segített: azóta sokkal ritkábban jönnek elő ezek a rosszullétek. Emellett pedig a testnevelőtanárom, Szentgyörgyváry Gergely javaslatára elkezdtem sportolni, futni. Bevallom, eleinte nem nagyon hittem benne, de amikor mentálisan nagyon mélyponton voltam, pánikrohamokat éltem át, s két éve volt egy komoly rosszullétem, akkor eszembe jutott a tanácsa. Hátha ez segít, gondoltam!
Muszáj volt belevágnia, mert abban az állapotban, amelyben volt, nem csak a jelent nem tudta megélni, hisz nem mehetett a barátokkal szórakozni, kikapcsolódni, sportolni, de a jövőt sem tervezhette. Hogy tervez valaki bármit úgy, hogy bárhol összeeshet, elájulhat, összetörheti magát?!
A futás boldoggá teszi, feltölti
– Én abban az időszakban tényleg annak tudtam a legjobban örülni, ha egy nap nem lettem rosszul. Azok voltak a legboldogabb pillanataim, amikor este erre gondoltam!
A gyógytornásznak köszönhetően egyre ritkábbá váltak az ájulások, a sportnak, a futásnak köszönhetően pedig végre vidámság, felszabadultság költözött az életébe. Végre megtapasztalhatott egy kis sikerélményt!
– Először nem éreztem, hogy bármit segítene, de néhány alkalom után már előjött az érzés, hogy nicsak, erre is képes vagyok! Én, aki tesiből felmentett voltam. Ha rosszul is éreztem magam, fél óra futás feldobott, sokkal jobb lett a hangulatom. Örömet szerez, feltöltődöm általa. Végre boldog vagyok!
Már a továbbtanulásra is mer gondolni
A futás – amire legtöbbször a kutyája, Yoki is elkíséri – pedig annyira bejött, hogy folyamatosan növeli a távokat, a félmaraton már simán belefér egy szuszra, sőt, versenyeken is indult. Tavaly nyáron pedig egy hét alatt körbefutotta a Balatont, ami 212 kilométer – ha erre visszagondol, mindig erőt tud meríteni belőle. Az élete kezd visszazökkenni a rendes kerékvágásba, már nem magántanuló, nem látja sötéten a jövőt, mer élni, tervezni.
– A futással kapcsolatban az a tervem, hogy idén öt nap alatt körbefussam a Balatont. Két napot tehát lecsippentenék. A középiskola után pedig tovább szeretnék tanulni: először sportrendezvény-szervezést Pécsett az ETK-n, majd testnevelő-gyógytestnevelő tanári szakon a Testnevelési Egyetemen. Nagyon boldog vagyok, hogy most már élhető az életem, a korábbihoz képest ez egy teljesen más világ! – mesélte Krisztina, majd amikor megkérdeztük, mikor volt az utolsó rosszulléte, bizony gondolkodnia kellett: – Talán december végén, vagy január elején. Nem tudom pontosan, és ennek nagyon örülök!
