Címlap Arc Pécsi virológ...

Pécsi virológus: Hatékony szert találtunk a koronavírus kezelésére

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus-fertőzés megelőzésben nem, de kezelésében hatékony lehet a remdesivir hatóanyagú gyógyszer - mondta Jakab Ferenc virológus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, azzal összefüggésben, hogy a készítmény hozzáférhetővé válik az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára.

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője elmondta: bebizonyosodott, hogy az eredetileg az ebola ellen készített szer meg tudja akadályozni a vírus replikációját.

Nem újkeletű szerről van szó – tette hozzá a szakértő. A koronavírus elleni orosz vakcináról Jakab Ferenc azt mondta: megosztja a kutatói társadalmat a védőoltás, van, aki bízik benne, mások kételkednek, mert nem tesztelték elég ideig. A virológus szerint nem újkeletű technológiáról van szó, így akár hatásos is lehet. Ugyanakkor aggasztó, hogy az úgynevezett fázis 3-as vizsgálatig nem jutott el készítmény, tudományos fórumokon nem hallottak róla, sem a kipróbálás hatékonysága, sem a beoltottak nyomon követése nem ismert – mondta.