Címlap Arc „Végtag...

„Végtagok nélkül megyek haza?” – tette fel a kérdést orvosának Mónika, akinek 2 hét alatt három testrészét is amputálták

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 39 éves Tóthné Kaponya Mónika tavaly ilyenkor még egy zöldségesnél eladóként dolgozott. Ha ideje engedte, akkor másodállásban takarított. Most lábak és kéz nélkül próbál abba kapaszkodni, amibe tud. A reménybe, édesanyjába és szerető férjébe, akik ápolják a nem mindennapi megpróbáltatásokon végigment asszonyt.

Egy rosszulléttel indult minden idén januárban

emlékszik vissza Mónika, aki akkor még nem is sejtette, mi vár rá a következő napokban.

A pécsi asszony gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz. A kórházban viszont azonnal műtőbe is toltak. Kiderült, hogy kilyukadt a gyomrom – mondta Mónika a Pécs Aktuálnak.

„A műtőben látták, hogy érelzáródásom is van”

– Ezt az érelzáródást még meg tudták műteni, de az ezt követő vizsgálatok után egyre rosszabb híreket kaptam – mondta a pécsi nő.

11 nap alatt három végtagomat amputálták

– Szinte minden vizsgálat után amputáció következett. Március elsején a bal lábamtól, majd március 8-án a jobb lábamtól, március 12-én a bal karomtól kellett elbúcsúznom – mondta Mónika.

Vajon a kórházból végtagok nélkül kerülök haza? – kérdeztem.

Kiderült, hogy a 39 éves pécsi asszonynak minden végtagjában olyan fokú érelzáródása volt, amit már nem tudtak kezelni. Hogy ezt mi okozhatta, nem derült ki pontosan.

Pár éve Orfűn felsértette a lábát, ami elfekélyesedett

– Nem biztos, hogy van összefüggés a kettő között, de volt egy jelentéktelen seb a talpamon, amit Orfűn szereztem. Ez elfekélyesedett és két évig kezelték – mondta Mónika.

Kaponya Mónika tavaly nyáron

Csőstül a baj: genetikai betegség

– Az orvosok végül annyit közöltek, hogy genetikai betegségben szenvedek, bár a családban ehhez hasonló betegsége senkinek nem volt. Úgy tudom, most egyedül vagyok a megyében, akinek ennyi végtagja hiányzik – tette hozzá Mónika.

Még az utcára sem mert kimenni, mert bámulták

Jó pár hétnek el kellett telnie a műtét után, hogy Mónika a kezdeti sokk után utcára merészkedjen. Bár édesanyja és férje mindenben támogatja, sokan nem értették, miért került a fiatal asszony egyik napról a másikra kerekesszékbe.

– Most már olykor kimegyek, azaz kitolnak levegőzni az utcára. De eleinte nagyon zavart az emberek viselkedése – vallotta be Mónika, aki mindenképpen szeretne majd pszichológushoz fordulni.

A fürdés is nagy nehézség

Mónika férje ott segít, ahol tud

A Ledinán élő házaspár önkormányzati bérlakásban él. Annyi szerencséjük van, hogy Mónika édesanyja egy lépcsőházban lakik velük, így szinte mindig tud segíteni a lányának.

– Szeretnénk a fürdőt felújítani, mert nagyon nehézkesen megy a lányom mosdatása – mondta Kaponya Ernőné.

Mónikával készült interjúnkat hamarosan a közösségi oldalunkra is feltesszük!