Címlap Baleset Brutális bale...

Brutális balesetet rögzített a kamera! Négy gyermek ült a szürke autóban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár az eset nem Baranyában történt, mindenképpen tanulságos, hogy még az autópályán sem vagyunk biztonságban. A Magyar Közút kamerarendszere M25-ös és M3-as autópálya csomópontjában rögzítette a döbbenetes balesetet, ahol esély sem volt elkerülni az ütközést. A csodával határos módon senki nem sérült meg.

A megdöbbentő baleset az M3-as autópályán történt. Az utánfutót maga után húzó pick up az M25-ös autóútról hajtott fel az autópályára. Szabálytalanul!

A 67 éves sofőr

szembe haladt az autópálya forgalmával, aminek meg is lett a következménye.

Éppen ekkor érkezett több jármű is vele szembe, amik közül az egyik nagy sebességgel el is kaszálta a pick up-ot és kiütötte a vontatott utánfutót mögüle.

A többi járműnek sikerült elkerülnie az ütközést, de a felvételen látható szürke kocsi tulajdonosának esélye sem volt.

Csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, a pick up-ba becsapódott szürke kocsiban

4 gyermek és két felnőtt utazott.

A kérdéses csomópontban minden szükséges előjelzés adott volt: előjelző és kötelező haladási irányt jelző táblák, maguk a burkolati jelek és a felhajtó ág vonalvezetése is mind egyértelműen úgy volt kialakítva, hogy a sofőrök számára ne legyen kérdés, hogy mely irányba kell haladniuk. A felvételeken jól látszik a balesetet okozó jármű mozgásából, hogy egy ideig szabályosan haladt a felhajtó ágon, de annak M3-as autópályába való csatlakozásánál meggondolta magát.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogyha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. A hazai gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak különszintű csomópontok, melyeken keresztül biztonságosan lehajthatunk és megfordulhatunk.