Címlap Baleset Huszonévesek ...

Huszonévesek haltak meg egy balesetben Zalában

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 26 és 27 éves fiatal vesztette életét abban a balesetben, ahol egy Audis kezdett előzésbe, de a manővert nem tudta befejezni és a fiatalok autójának csapódott.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint két személyautó ütközött össze.

Egyes hírportálok szerint az Audi a záróvonal ellenére kezdett előzésbe (Fotó:112Press.hu)


Tóth Evelin, a megyei főkapitányság sajtóreferense elmondta: az eddigi információk szerint egy személyautó kamiont akart megelőzni, amikor összeütközött egy szemből érkező másik személygépkocsival.

A szabályosan haladó autó sofőrje és utasa halt meg

A saját sávjában haladó autóban ülők közül egy 26 éves nő a helyszínen meghalt, a kocsit vezető 27 éves férfi pedig a kórházba szállítást követően hunyt el.


 Az MTI helyszíni információi szerint az előzni próbáló gépkocsiban ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült meg.