Címlap Baleset Minden napra ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A BMRFK összesítése szerint Baranya megye útjain július11-e és 17-e között összesen 42 baleset történt, amelyekből 5 személyi sérüléssel járt, 37 pedig anyagi káros volt.

Az elmúlt héten a sérüléses balesetek főbb okai a gyorshajtás és az elsőbbségadás elmulasztása mellett a szabálytalan kanyarodás voltak. A balesetek során összesen öten sérültek meg, hárman könnyen, ketten pedig súlyosan.

Üzekednek a vadak

A rendőrség figyelmeztetése szerint megkezdődött az őzek párzási időszaka, más néven üzekedése, ami július második felétől egészen augusztus közepéig tart. Óvatosan közlekedjünk gépjárművel, mert ezekben a napokban nemcsak éjszaka, hanem nappal is számítani kell az utakra tévedt vadakra. Az őzek ebben az időszakban nagyobb területet bejárva többet mozognak, gyakrabban keresztezi útjuk a közutakat, ezért fokozott balesetveszélyt jelentenek a közlekedőkre. Ha hirtelen nagy testű vad kerül a gépkocsi elé, akkor vészfékezzünk, adjunk hangjelzést, de ne rántsuk félre a kormányt, még ha így el is ütjük az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be. Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látunk az úton, hívjuk a 112 segélyhívó számot! Ne próbáljuk meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.