Egy 33 éves édesanya, továbbá 6 éves lánya meghalt, egy 4 éves gyermeket jelenleg is kórházban ápolnak a Sásdon történt szörnyű vonatbaleset következtében. „Nem igaz, hogy ez megtörtént” – mondta sírva, teljesen összetörten a TV2 Tények című műsorában az elhunyt nő édesanyja.
Borzasztó tragédia történt csütörtök délután Sásdon, a Temető utcai vasúti átjárónál: egy személyautó a vonat elé hajtott, amely mintegy kétszáz méteren át tolta maga előtt, mielőtt meg tudott állni.
A rendőrség közlése szerint a baleset során az autót vezető nő, valamint egy gyermek a helyszínen életét vesztette, egy gyermek ellátása pedig folyamatban van.
A tragédia miatt összesen öt gyermek maradt félárván, köztük egy mindössze másfél hetes baba is.
„Nem igaz, hogy ez megtörtént, nem igaz, hogy ez megtörtént! Az én kis Jázminkám meg a kislánya…” – mondta zokogva a TV2 Tények című műsorában az elhunyt nő édesanyja, akinek a szerettei elvesztése érthetően elviselhetetlen fájdalmat okozott.
„Egyhetes kisbabát hagyott itt a lányom. Egy hetet töltött itt a picikével. Múlt hét szombaton hoztuk őket haza.”
Az édesanya éppen az óvodából vitte haza gyermekeit, amikor a vasúti átjárónál a vonat elé hajtott. A MÁV tájékoztatása szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött és tilosat jelzett.
„Nem engedtek oda a lányomhoz, nem engedtek oda az unokámhoz, hogy még egyszer átöleljem, hogy segítsek, hogy lányom keljél fel, gyere haza” – mondta a teljesen összetört asszony.
Az édesanyát és gyermekeit feszítővágóval szabadították ki a roncsból.
„Fantasztikus ember volt. Jó édesanya is volt” – mondta könnyeit törölgetve a család legidősebb lánya.