Címlap Balhé A kormányra h...

A kormányra hivatkozva szívatja a Biokom a bérleteseket?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyik olvasónk kereste fel lapunkat balszerencsés történetével, amelyben elmeséli, hogyan szívta meg a negyedéves parkolóbérlet-vásárlással. Hogy hogyan járt, mi a Biokom véleménye erről, és hogy miért is necces a sztori, cikkünkből kiderül.

Veszélyhelyzet és az ingyenes parkolás

A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében, április 6-án a kormány kihirdette, hogy díjmentesen parkolhatunk.

A balszerencsés történet

Pórul járt olvasónk a veszélyhelyzet által kihirdetett ingyenes parkolás előtt négy nappal vette meg a lakhelyéhez tartozó negyedéves parkolóbérletet a Biokom weboldalán. Vétlen olvasónk a bejelentést követően levelet írt a szolgáltatónak, hogy mi a teendő ilyenkor, mi lesz a 13.000 forintért vásárolt parkolóbérletének a sorsa.

Augusztus 20-án reagált is a Biokom, amelyben megnyugtatják ügyfelüket, hogy a veszélyhelyzet lejártával annyival hosszabbítják meg a bérletét, amennyit nem használt fel az ügyfél.

Happy end. Vagy mégsem?!

A járvány enyhülésével a korábban kihirdetett parkolási szabályozás július 2-án végül megszűnt.

Olvasónk ugyanott parkolt, ahol korábban, nem sejtett rosszat. Ám pár napra rá, kék „mikuláscsomag” várta a szélvédőn. Azonnal felhívta a Biokom ügyfélszolgálatát, hogy bejelentse a téves büntetést, mire az ügyfélszolgálatos közölte vele, hogy valójában nincs is neki érvényes negyedéves parkolóbérlete.

Kiderült, hogy útközben a Biokom kiküldött egy második emailt is az érintett félnek – ez a levél a spam mappában kötött ki – amelyben a következő állt:

Tisztelt Ügyfelünk!

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2020.06.19-i közleménye alapján az alábbiak szerint tájékoztatjuk:

„A járványügyi veszélyhelyzet kapcsán egy kormányrendeletben országosan elrendelt várakozási díjmentesség hátrányosan érintette a parkolóbérletet vásárló pécsieket. A veszélyhelyzet előtt megváltott parkolóbérletek időarányos részének megtérítésére később nyílhat lehetőség. Abban az esetben, ha az önkormányzat ingyenes parkolás miatt kiesett bevételeit a döntést meghozó kormány kompenzálni fogja.”

A fentiek alapján – a Kormány kedvező döntéséig- a bérletek érvényességi idejének meghosszabbítására vagy a befizetett díjak visszatérítésére nincs lehetőség, az április havi vagy második negyedéves bérletek esetében sem.

A témában mi is megkérdeztük a Biokomot, kérdéseinkre azonban egy korábban kiküldött közleménnyel reagált:

A parkolóbérletekkel kapcsolatos kérdésre a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által korábban kiadott közleményt tudom megadni válaszul.

Pécs önkormányzata a választási kampány során tett vállalásának megfelelően felülvizsgálta a kedvezményes parkolóbérletek és behajtási engedélyek rendszerét. Az új struktúra elkészült, de a koronavírus járvány miatt annak társadalmi egyeztetésére nem volt lehetőség, bevezetését ezért az önkormányzat 2021. elejére halasztja.

 Ez egyben azt is jelenti, hogy 2020. második félévében a Biokom NKft. ugyanazon szempontok alapján, ugyanolyan feltételekkel adja ki a féléves parkolási bérleteket és engedélyeket, mint az első félévben. Ezeket a dokumentumokat ugyanúgy kell igényelni, mint 2020. első félévére.

A járványügyi veszélyhelyzet kapcsán egy kormányrendeletben országosan elrendelt várakozási díjmentesség hátrányosan érintette a parkolóbérletet vásárló pécsieket. A veszélyhelyzet előtt megváltott parkolóbérletek időarányos részének megtérítésére később nyílhat lehetőség. Abban az esetben, ha az önkormányzat ingyenes parkolás miatt kiesett bevételeit a döntést meghozó kormány kompenzálni fogja.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Öröm az ürömben, hogy magát a bírságot elengedte végül a Biokom, de úgy néz ki, hogy a parkolóbérlet így is ugrott a levesbe.