Címlap Balhé Átverték a Qu...

Átverték a Quimby-t Péterffyék – A zenekar elhatárolódik!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Ingyenes Quimby koncert Pécs főterén – ünnepeljük együtt a Pécsi Függetlenség Napját!”

– hirdette Péterffy Attila a közösségi oldalán, úgy téve, mintha azért érkezne a zenekar, mert Pécsnek sikerült visszafizetnie az állami működési hitelt, (amelyet még a Páva Zsolt vezette városvezetés kapott 2017-ben és kezdett el törleszteni, illetve félretenni erre), és ezt közösen ünnepelnék meg.

A képernyőmentés nagyítható!

Az önkormányzat kiadványa lelkes cikkben harangozta be a Quimby érkezését, szintén összekapcsolva a hiteltölresztéssel. A cikket azóta eltüntették, de a Telex készített róla képernyőmentést:

Az önkormányzat lelkendező írása (Fotó forrása: Telex)

A Telexnek megerősítette a Quimby, hogy nekik elfelejtettek szólni arról, hogy politikai rendezvényként tüntetik fel a fellépést.

a Quimby menedzsmentje az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy csak a mai napon, azaz szerdán értesültek arról sajnálattal, hogy a zenekar május 17-i, pécsi koncertje politikai térbe került. „Mi a koncertre a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-vel szerződtünk. A pécsi közönségünknek szeretnénk péntek este játszani a Széchenyi téren, pártpolitikától függetlenül

– közölte a zenekar a lap megkeresésére.

Az önkormányzat érdemben nem kommentálta a trükköt, amit bevetettek.

(Borítókép forrása: Quimby közösségi oldala)