Élettársát bántalmazta egy agresszív férfi Hobolon

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kapcsolati erőszak miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves boldogasszonyfai férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint január 24-én összeszólalkozott hoboli élettársával, majd a kezénél fogva kirángatta a nőt a nappaliba, az ágyra lökte, majd többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a férfi korábban többször is bántalmazta – verbálisan és fizikálisan – az élettársát, aki minden alkalommal megsérült. A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Előző sztori

Felújították az ország legnagyobb Zsolnay-kandallóját!

Következő sztori

Lebontják a hidat a Tettyén, már le is zárták

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1