Címlap Közélet Felújították ...

Felújították az ország legnagyobb Zsolnay-kandallóját!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem – közölte a Várkapitányság Nonprofit Zrt. A helyiség egyik fő látványossága az a Zsolnay kerámiakandalló lesz, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei az elmúlt hetekben megkezdték a Zsolnay-gyárban rekonstruált kandalló beépítését az újjászülető terembe.

A Budavári Palota egyik ékszerdoboza a Szent István királyról elnevezett terem, ami a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt.

Megújul a Budavári Palota Szent István királyról elnevezett terme

A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra.

A helyiség létrehozásában nagy szerepet játszott Zsolnay Vilmos, akinek pécsi gyárában készült a terem egyik legmeghatározóbb eleme, a pirogránit kandalló, és a főpárkányon lévő Szent István-mellszobor.

Most a Zsolnay Porcelánmanufaktúra pécsi gyárában a szakemberek egykori mintadarabok, eredeti tervek és archív fotók alapján hosszú évek alatt készítették el az eredeti alkotás hű mását.

A 4,7 méter magas, 2,8 méter széles és közel másfél tonnás kandalló 120 féle elemből és összesen 611 darabból áll. A munka aprólékosságát mutatja, hogy a kandalló egyes részein nyolc-tíz festési, mázolási, majd égetési fázist végeztek az aranyozás előtt.

Az önmagában is tekintélyt parancsoló, életnagyságúnál nagyobb méretű mellszobor kifejező erejét eredetileg Strobl Alajos alkotta meg.

Elkészült az eredeti hű mása

A pécsi próbaépítés után az elmúlt hetekben immár végső helyén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában újjászülető Szent István-teremben kezdték meg a szakemberek a kandalló összeállítását. Az egyes elemeket különleges ragasztóhabarccsal illesztik össze, a megfelelő súlyelosztás érdekében pedig egy tartós vázszerkezetet is alkottak a szakemberek, akik a kandalló felső részeinek beépítésekor egy speciális állványt használnak majd.

A Szent István-terem helyreállításának kulturális és iparművészeti értékét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma képviselői, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik a rekonstrukción.

A Budavári Palotában újjászülető Szent István-terem látogatása az első napokban ingyenes lesz.

(Fotók: MTI/Várkapitányság)