Címlap Balhé Embertelen bá...

Embertelen bánásmód miatt elítélte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hazai hatóságok közel öt hónapon át tartották fogva az Irakból elmenekült menedékkérő családot, négy gyermeket és szüleiket 2017-ben. Az ítélet összesen 15 500 euró kártérítést, vagyis valamivel több mint 6 millió forintot ítélt meg a panaszos családnak. A családnak a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet nyújtott jogi segítséget.

Az üldözött család

A kurd nemzetiségű család Irakból menekült el – közölte a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet. Az apa leleplezett egy kiterjedt bűntényt, lefilmezett egy olajlopást a munkahelyén, és közölte ezt egy független televíziós csatornával. A nemzetbiztonsági szolgálat 9 napon át tartotta fogva, megverték és megkínozták. 

A négygyermekes család ezek után menekült el Irakból. Magyarországon akkor már csak a tranzitzónában lehetett menedékkérelmet benyújtani. 

A 2017. április 3-án induló tompai fogságban a kínzást túlélő apa hiába kért szakszerű orvosi segítséget, nem kapott.

Ráadásul az anya veszélyeztetett terhes volt és több egészségügyi problémától szenvedett. Többször vitték ki terhesgondozásra, orvosi ellátásra külső kórházba fegyveres rendőri kísérettel, rabszállító furgonnal. Amikor a férje kísérte tolmácsként, őt mindannyiszor megbilincselve, vezetőszáron kísérték a fegyveres rendőrök. Ezek a kíméletlen tortúrák a szülőket sokszorosan megalázták méltóságukban, a gyerekek pedig megrettentek, és nem értették, miért kezelik úgy szüleiket a magyar hatóságok, mint veszélyes bűnözőket.

A több szempontból is sérülékeny családot a menekültügyi hatóságként eljáró Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság megpróbálta Bulgáriába kiutasítani, amit végül a Magyar Helsinki Bizottság segítségével sikerült megakadályozni. A szegedi bíróság megsemmisítette a döntést és úgy ítélte meg, hogy a nő veszélyeztetett terhessége miatt a kiutasítás embertelen volna.

2017 nyarán a legnagyobb forróságban laktak szűkös konténerbörtönükben, a tranzitzóna udvarán árnyék sem volt. A három idősebb, iskoláskorú gyerekkel nem foglalkoztak a hatóságok.

Bár a család többször is jelezte a menekültügyi hatóságnak, hogy a körülmények embertelenek, és egyáltalán nem alkalmasak sem a szülőknek, sem a gyerekeknek tartós ottlakásra, 4 hónapon és 20 napon át tartott a fogságuk. 

Az iraki család szabadulására a strasbourgi bíróságnak a magyar kormányt megfelelő elhelyezési körülmények biztosítására kötelező 2017. júniusi ideiglenes intézkedését követően is csak akkor került sor, amikor végül is nemzetközi védelmet kaptak, oltalmazottként ismerték el őket. Csak 2017. augusztus 24-én engedték ki őket a tompai tranzitzónából.

Az ott elszenvedett súlyos traumák és a minden állami integrációs segítség teljes hiányával szembesülve a szabadulást követően a család Németországban talált új otthonra. Ott aztán pszichológus szakértők azt is megállapították, hogy a magyarországi fogva tartásuk káros lelki következményeit az anya és az egyik kisgyerek is magán viseli.

A strasbourgi ítélet 

A strasbourgi bíróság ítélete szerint a magyar állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, mert egyrészt

jogellenesen tartotta fogva az egész családot megfelelő jogorvoslati lehetőség nélkül, az anya és gyermekek esetében pedig a fogvatartási körülmények annyira rosszak voltak, hogy azok embertelen és megalázó bánásmódnak minősülnek, míg az apa bilincselése és vezetőszáron történő rendőri kísérése indokolatlan, megalázó, az emberi méltóságot aláásó intézkedésnek minősült.

Ezért az ítélet összesen 15 500 euró igazságos elégtételt, azaz kártérítést ítélt meg a panaszos családnak, ami valamivel több mint 6 millió forintot jelent.

(Borítókép forrása: MTI)