Címlap Balhé Fogjunk össze...

Fogjunk össze újra és mentsük meg Mimózát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mimóza egy végtelenül kedves, icipici lovacska, aki lassan 7 éve a Mancs Ranch család egyik tagja. Most segítségre van szüksége, ugyanis egy drága beavatkozás kell ahhoz, hogy tovább szeretgesse az állatsimogató látogatóit.

– Akkor, amikor először megláttam, egyáltalán nem tetszett. Csontsovány volt, és össze volt törve mind testileg, mind lelkileg – így kezdte Mimóza történetét Fejes Rózsa, a Mancs Ranch alapítója.

Azt hittem, hogy a lelki sérülései mellett, a testi sérülései is rendbe jöttek, de sajnos nemrég elkezdett fogyni. Ekkor kezdődött a mostani rémálom.

– tette hozzá Rózsa.

Mimóza

– Az állatorvosunk azt mondta, hogy fogászati probléma van a háttérben. Hívtunk hozzá fogorvost, aki elmondta, hogy

olyan súlyos sérüléseket szenvedett 7 évvel ezelőtt, mielőtt hozzánk került volna, hogy nem csak a fejét verték szét egy kalapáccsal, hanem az őrlő fogát is, amit eddig a pillanatig nem tudtunk.

Hozzátette, hogy ehhez szájsebészeti műtétre lesz szükség. Pár telefon után megtalálta azt az orvost, aki bevállalta Mimóza operációját.

Mimóza már 7 éve a család tagja

– Ezek után voltunk vele vizsgálaton, majd a doktor megállapította, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt bárki is feltételezte volna és Miminek borzasztó fájdalmai lehetnek.

Az orvos azt is elmondta, hogy:

Meg lehet menteni a piciny ló életét, de a műtéti és az utókezelési költségek díjai 900 ezer forintba is kerülhetnek.

Ennyi pénze azonban nincs az állatsimogatónak, így ismét a pécsiek segítségét kérik.

Korábban egyébként a Pécs Aktuál felhívására menekült meg a Mancs Ranch, hiszen a veszélyhelyzet miatt nem volt bevételük.

Akkor csodát tettetek, amit sohasem fogok tudni meghálálni, de sajnos most is csodára lenne szükség!

Ha te is segítenél Mimózának, IDE kattintva minden információt megtalálsz.