Címlap Balhé Hiába ígérték...

Hiába ígérték, a tanárok szerint még mindig nem kaptak fizetést Pécsen!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár a Pécsi Kulturális Központ (PKK) igazgatója megígérte, nem kaptak fizetést péntekig azok a tanárok, akik a PKK nyári táboraiban felügyeltek és vigyáztak a gyerekekre - tájékoztatta lapunkat az egyik pedagógus.

Amint arról a Pécs Aktuál elsőként beszámolt, hetek óta nem kapott fizetést több tucat tanár és diákmunkás Pécsett, akik a Pécsi Kulturális Központ nyári táborában vigyáztak és felügyeltek a gyerekekre. Többüknek még szerződése sincs, noha már májusban leadták az adataikat. Ilyen még soha nem fordult elő!


Pavlovics Attila, a lapunk birtokába került belső feljegyzés szerint, a városházára és egyik munkatársára hárította a felelősséget, miközben ő maga hetekig szabadságon volt a táborok ideje alatt, és volt igazgatóhelyettes is az intézményben.


Bár lapunk kérdéseket tett fel ebben az ügyben a Polgármesteri Hiavtalnak és a PKK vezetésének is, lapunknak egyáltalán nem reagáltak semmit. A PannonTV-nek azonban azt nyilatkozta az igazgató, hogy péntekig megkapják elmaradt bérüket a pedagógusok. Ez azonban nem történt meg – jelezték lapunknak a pedagógusok péntek délután. Most azt az információt kapták, hogy jó esetben jövő hét csütörtökig érkezik meg majd a pénz a számlájukra. Hogy mi a további késés oka, azt nem közölték velük.


Az igazgató azt is állította egy belső jelentésben, hogy nem tudja, honnan vették a tanárok, hogy hetente kellene fizetést – vagyis megbízási díjat – kapniuk. A lapunk birtokába került szerződés azonban egyértelműen heti elszámolást és kifizetést jelöl meg:

A lapunkat megkereső pedagógusok, és mindazok, akikkel beszéltünk hangsúlyozták, hogy nem szeretnék, ha politikai ügy kerekedne a fizetésük elmaradásából, és egyértelműen a PKK vezetését tették felelőssé, nem az önkormányzatot. Azt kérték lapunktól, hogy jelentessük meg ebben az ügyben kiadott, és minden pedagógus által aláírt nyilatkozatukat is. Ezt itt lehet teljes terjedelmében elolvasni:

Ezzel a közleménnyel szeretnénk felhívni a figyelmet arra a sajnálatos helyzetre, amivel a városi napközis táborban dolgozó pedagógusoknak kell szembenézniük. Azok a pedagógusok, akik hosszú órákat dolgoztak és odaadóan segítették a gyerekeket, sajnos nem kapták meg a megérdemelt fizetésüket. Ez nem csak számukra, hanem az egész oktatási közösség számára igazságtalan és elfogadhatatlan.
Ahhoz, hogy a közvélemény megérthesse a helyzet komplexitását, Dr. Barkóczi Csaba képviselő Úr a facebookon tájékoztatta olvasóit és a Pannon Televízió egy riportot is készített.
Sajnálatos módon azonban az érintetteket - azaz minket, a pedagógusokat - nem kérdezték meg az esetleges okokról és megoldásokról. Ez pedig torzíthatja a valóságot és nem mutatja meg az igazi képet a problémáról. Még aggasztóbb, hogy ezt a helyzetet politikai célokra használják fel. Mi, pedagógusok, nem vagyunk politika eszközei, és nem szeretnénk, hogy a helyzetünket politikai játszmák részeként használják fel. Az ilyen módon történő kihasználásunk csak tovább súlyosbítja a már meglévő problémákat és mélyíti a megosztottságot.
Kérjük a közvéleményt, a média képviselőit és a politikai döntéshozókat, hogy hallgassák meg a mi hangunkat is, mielőtt következtetéseket vonnának le vagy politikai célokra használnának bennünket. Reméljük, hogy ez az ügy mihamarabb megoldódik, és a táborban dolgozó pedagógusok megkapják a munkájuk méltó elismerését és a fizetésüket.
A közös párbeszéd, megértés és tisztelet segíthet abban, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyen igazságtalan helyzet.
Köszönjük mindenkinek a támogatást és az empátiát!
Tisztelettel,
A táborban dolgozó pedagógusok

Barkóczi Csabára valószínűleg azért akadhattak ki a táboroztató pedagógusok, mert a képviselő egy posztban élesen bírálta Péterffy Attilát, aki szerinte csak szavakban szolidáris a tanárokkal, de ez csak „addig tart, amíg gyakorlatba nem kell ültetni a nagy szavakat„. A fideszes képviselő teljes posztja itt olvasható:


Barkóczi egyébként első cikkünket olvasva személyesen kereste fel a PKK igazgatóját, hogy tájékozódjon az ügyben, és a Költségvetési és Gazdasági Bizottság tagjaként fel is szólította, hogy „szakítsa meg nyári szabadságát és azonnal intézkedjen a táboroztató pedagógusok kifizetésének érdekében”.