Címlap Balhé Manipulálta a...

Manipulálta a híreket, bocsánatot kér a hazánkat lejárató riportfilmért a Deutsche Welle

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elnézést kért a budai Vár felújításával kapcsolatos lejárató propagandafilmjéért a Deutsche Welle – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Budavári Lakosok Szövetsége. Válaszul a I. kerületi lakosok érdekeit képviselő egyesület felszólító levelére – amelyben a szervezet a budai Vár felújításával kapcsolatos kisfilm korrigálását kéri – Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője közölte: nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.

Mint ismert, a magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle. A hazánkat lejárató riportfilm azt sugallja, hogy a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol a 1944-es állapotok köszönnek vissza, továbbá azt is elpanaszolják, hogy a budai Várnegyedben zajló méregdrága építkezések miatt a környék az ott lakók számára lassan élhetetlenné válik.

Rövidesen viszont kiderült, hogy a Deutsche Welle manipulálta a civil megszólalók nyilatkozatait: Wágner Tamás szájába olyan mondatokat adott, amelyek nem hangzottak el, továbbá egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon napjainkban is zsidóüldözés zajlik.

A szóvivő emellett megjegyezte, hogy időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, így elnézést kérnek, ha a jelentés más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt.

A Deutsche Welle válaszát értékelve a Budavári Lakosok Szövetsége közölte: a szervezet reagálni akar a német állami médium válaszára. Hangsúlyozták,

ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség.

Az egyesület továbbá reményét fejezte ki, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, akik ezáltal kiegészíthetik a történelmi ismereteiket.

Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a Budavári Lakosok Szövetsége a minap levélben szólította fel a Deutsche Welle szerkesztőségét, hogy módosítsa a budai Vár felújításával kapcsolatos riportját, és az egyoldalú megítélés helyett az igazságnak megfelelően járjon el. Az I. kerületi lakosok érdekeit képviselő szervezet a levélben hangsúlyozta:

felháborítónak tartják, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai Vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarná restaurálni Magyarországon.

Véleményük szerint súlyos hiba a királyi vár felújítását összemosni a világháborús történésekkel, és megbotránkoztató, hogy éppen egy olyan ország közszolgálati médiája tesz közzé a Vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős. A szervezet továbbá leszögezte: minden alapot nélkülöz az a megállapítás is, hogy zsidóüldözés van Magyarországon, végül pedig azt a közlést is cáfolták, hogy a budai várkerület a felújítások miatt élhetetlenné vált.