Címlap Balhé Márki-Zay: &#...

Márki-Zay: „Nyilvánvalóan nem” arra kértem Gyurcsányt, hogy ne kampányoljon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Reagált Márki-Zay Péter arra, hogy Gyurcsány Ferenc az ő kérésére nem fog kampányolni. Erről itt írtunk bővebben:

Nem arra kérte

A kérdésben az ATV Híradója megkereste Márki-Zay Pétert, aki azt mondta, hogy

„nyilvánvalóan nem” arra kérte Gyurcsányt, hogy ne kampányoljon.

„Nyilvánvalóan nem. Tehát nem pontos ez a beszámoló, természetesen hetekkel ezelőtt valóban beszéltünk Gyurcsány Ferenc elnök úrral, és én azt a javaslatot tettem, hogy ne a pártok vigyék ezt a kampányt, így Gyurcsány Ferencnek a személyes közreműködése ebben a kampányban is erre vonatkoztik. Én azt szeretném kérni a pártoktól, hogy ne pártos kampányt folytassunk, hanem a miniszterelnök-jelölt és a 106 jelöltnek a kampányát. Erről valóban beszéltünk” – mondta Márki-Zay Péter az ATV Híradójának.

De mégis arra kérte

Arra a kérdésre, hogy ha Gyurcsány Ferenc megjelenne egy választókörzetben az ellenzéki jelölt mellett kampányolni, az zavarná-e, a közös miniszterelnök-jelölt úgy reagált:

„én azt gondolom, hogy nem lenne hatékony”.

Vagyis inkább ne jelenjen meg, és ne kampányoljon – olvashatóm ki Márki-Zay szavaiból.

De azt is leszögezte, hogy nem fogják megtiltani sem Gyurcsány Ferencnek, sem egyik másik jelöltnek sem a kampányolást.

(Borítókép forrása: Tények.hu)