Címlap Balhé Nem ad pénzt ...

Nem ad pénzt a POSZT-ért felelős cégnek Pécs

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Így viszont fizetésképtelenné vált a társaság, amely a Pécsi Országos Színházi Találkozóért felel. Pécs írásban közölte, nem ad pénzt addig, ameddig Magyar Attila vezeti a céget. Magyar ezek után beadta a lemondását, pénz viszont még mindig nem jött – tudtuk meg.

Bár a hivatalos városházi kommunikáció szerint minden a legnagyobb rendben van az idei POSZT körül, ölelkezős közös szelfi is készült.

Boldog szelfi. Középen Bognár Szilvia, pécsi alpolgármester.

Sőt Bognár Szilvia felelős alpolgármester ezt a múltkori Közgyűlésen is megerősítette. Hozzánk azonban nem ilyen hírek jutottak el!

A POSZT-ot szervező cég (Poszf Nkft.) ugyanis információink szerint fizetésképtelen, pénzt pedig nem kap a többségi tulajdonostól, vagyis a pécsi önkormányzat 100%-os cégétől a Zsök NKft-től.

(A fesztivál tulajdonosa nagyobb részben a Zsök, vagyis a város; kisebb részben pedig a Magyar Teátrumi Társaság – a szerk.)

Információink szerint a Zsök addig nem akar fizetni – és ezt írásban is megerősítették megbízható forrásból kapott információk szerint, ameddig a céget Magyar Attila vezeti. Az ok pedig hivatalosan bizalomvesztés, de ez a „bizalomvesztés” az elmúlt két hónapban még nem állt fenn, amióta új cégvezetése van a Zsöknek.

A szerződésben garantált pénz visszatartásával azonban most úgy tűnik, komoly bajba kerülhet az idei POSZT, ami éppen most lenne 20 éves!

Úgy tudjuk, a város új cégvezetőt nézett ki Magyar Attila helyére, de hogy ki lesz az, arról egyelőre csak találgatások vannak. Az biztosnak tűnik viszont, hogy Stenczer Béla neve is szóba került.

A most hiányzó pénzből kellett volna kifizetni egyebek mellett a könyvvizsgálót, feb-tagokat, vagy például a darabokat válogató szakembereket, akik a 2020-as verseny előadásokat állították volna össze.

Magyar Attila egyébként a POSZT történetében először nyílt pályázat során nyerte el a cégvezetői posztot úgy, hogy ezt követően háromszor is egyhangú támogatás állt mögötte. Vagyis a köznyelvben „baloldaliként”, illetve „jobboldaliként” emlegetett színházi szervezetek is őt támogatták.

Lapunk kereste Magyar Attilát, és a POSZT-ért felelős önkormányzati cég, vagyis a Zsök ügyvezetőjét is: Rózsa Zoltánt. Ő azonban azt mondta a telefonban, hogy nem válaszolhat a kérdésekre, keressük az alpolgármestert: Bognár Szilviát. Vele viszont csak írásban tudunk kommunikálni. Amint megjönnek a válaszai, frissítjük a cikket.

Magyar Attila információinkat megerősítette, de csak későbbre ígért részletes tájékoztatást.