Pécs: őszre elfogy a pénz, nagy baj van!

Újabb egy évig Hummel Márk vezetheti a város kulturális holdingját – döntötte el a városvezetés a csütörtöki pécsi Közgyűlésen. A fő hír nem is ez, hiszen Hummel 2022 óta vezetheti a céget, hanem az, hogy

a városvezetés is elismerte, nagyon nagy a baj a társaságnál, őszre csődbe is mehet a cég.

Persze voltak ennek már előjelei, például az, hogy idén a Sétatér fesztivál is elmarad pénzhiány miatt, noha ez politikai széljárástól függetlenül több évtizedes, stabil, igazi pécsi közösségi program volt.

Mutatjuk a városvezetők rövid helyzet-ismertetését, érdemes megnézni ezt a pár perces jelenetet a folytatás előtt.

Év elején írtam meg, hogy csődbe mehet Pécs kulturális holdingja, mert tíz év sem volt elég arra, hogy sikerüljön kitalálni: hogyan válhat önfenntartóvá a cég. A kormány ugyanis 2014-ben,

2015-től kezdve – nem titkoltan – azért döntött a ZsÖK tíz éves támogatása mellett, hogy legyen elég idő kidolgozni egy olyan működési modellt, amelyben nincs szükség ennyi közpénzre.

Évente ugyanis közel 2 milliárd forintot utalt csak erre Pécsnek az állam (illetve a szaktárca).

Az elmúlt 12 évben annyi változott azóta, hogy most már nem a Fidesz-kormánytól, hanem a Tisza-kormánytól várja a pénzt a mindenkori városvezetés.

A kultúra luxus – a Zsolnay Negyed elhibázott koncepció volt?

Ha a kulturális holding pénzügyi működtetéséről van szó, akkor nincs könnyű helyzetben sem a pécsi városvezetés, sem a ZsÖK vezetése, ez már másfél évtizede is kiderült. A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed, illetve „csatolt részeinek” (mint például a Kodály Központ, Művészetek és Irodalom Háza, világörökségi helyszínek) már az EKF-es létrehozása is vetett fel kínos kérdéseket, – például, hogy miért volt erre szükség a meglévő intézmények felturbózása és stabilizálása helyett -, de ha már így alakult, akkor azzal kezdeni kellett valamit. Eddig ez leginkább az államtól való pénzkérést jelentette, érdemi, strukturális változás ugyanis nem történt az indulás óta.

A Negyedet lehet ugyan „elhibázott ötletnek” tartani, de már mindegy, mivel ott van. Az is igaz viszont, hogy

egy szlömösödő városrészben álló, fallal körülvett, magas kultúrát megcélzó „elefántcsonttorony” mitől is lenne érdekes, és önfenntartó?

Ráadásul ennek szomszédságában hajléktalanszálló is van, annak minden velejárójával és „látványosságaival”, és számos lerobbant, részben önkormányzati ingatlan színesíti a látványt a környéken. Éjszaka sem tanácsos egyedül járkálni arrafelé – ez köztudott a városban.

Nem érdemes tehát a városvezetést, vagy a cégvezetést hibáztatni, ötlettelenséggel vádolni, mert az igazság az, hogy önállóan csak ezt a problémát nem is lehet kezelni valójában hosszú távon – hiszen az egész városrészt kellene fejleszteni. Túl nagy intézmény ez, túl sok részleggel, brutális működési és karbantartási költséggel, rossz helyen is van, vitatható fontosságú programokkal, tárlatokkal. És ha nincs tömeg, akkor a pénz sem áramlik „tömegesen”.

A pécsi városvezetés most abban bízik, őszre sikerül a kormánnyal megegyezni a támogatásról.

Ha mégsem ez történik, annak nagyon komoly következményei lehetnek a város kulturális és program-életére.