Címlap Kultúra Döntöttek: sz...

Döntöttek: szüneteltetik a Sétatér Fesztivált

BRÉKING!

A júniusra tervezett Sétatér Fesztivál idén elmarad. A döntést azzal magyarázzák, hogy

az állami támogatás folyósítása a mai napig nem történt meg, így likviditási nehézségek keletkeztek.

Hozzáfűzik azt is, hogy az idei tervezett költségvetés szerint 400 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodik a cég támogatói oldalon. A társaság szakmai és gazdasági felelőssége pedig nem teszi lehetővé, hogy a látogatók által megszokott, magas színvonalú programsorozatot fedezet nélkül indítsa el – írták a közleményben.

Azt ígérik, 2027-ben már megtartják

A Sétatér Fesztivál Pécs kulturális naptárának egyik meghatározó eleme volt sok éven keresztül.

Azt írják, hogy Pécs, valamint a Zsolnay Örökségkezelő NKft. vezetése az elmúlt hónapokban mindent elkövetett a rendezvény finanszírozásának biztosítása érdekében, azonban az idei évre várt állami források eddig nem érkeztek meg, emiatt a cég a fenntartható és biztonságos gazdálkodás mellett kötelezte el magát.

„Szervezőként a legnehezebb döntést kellett meghoznunk, de a közönségünk és a város felé tartozunk azzal, hogy csak olyan rendezvényt valósítunk meg, amely minden elemében méltó a Sétatér hagyományaihoz és a ZSÖK szakmai hírnevéhez. Nem kívánunk kompromisszumot kötni a minőség rovására” – fogalmazott Hummel Márk ügyvezető.
A szervezők köszönik a közönség megértését és türelmét. A cég bízik benne, hogy az állami finanszírozás rendezésével a Sétatér Fesztivál 2027-ben visszatér, és a pécsiekkel közösen ünnepelhetjük a folytatást egy év kihagyás után.



A közlemény kitér arra, hogy lesz Pécsett:

  • Június 5–6.: Római Fesztivál – időutazás a Sopianae örökség világába
  • Június 6.: Pirogránit esték nyitánya (Lázár Tesók koncertje) a Zsolnay Negyedben
  • Június 23.: Pintér Béla és Társulata – Kabuki előadás
  • Július 2–5.: 10. Zsolnay Fényfesztivál – több mint 30 fényinstalláció a belvárosban
  • Július 2-tól: Hommage à Vasarely by Light fényművészeti kiállítás
  • Augusztus 28–30.: Szamárfül Fesztivál – kiemelt gyermekprogramok
  • Május 28. – szeptember 29.: Vasarely 120 – kortárs reflexiók kiállítás az m21 Galériában
  • Nyáron folyamatosan:
    • Pirogránit esték programsorozat (koncertek, kabaré, jazz: pl. Csákányi Eszter és Hajdu Steve, Kalmus Felicián, Oláh Dezső Trió, Fusio Group, Egri János 60)
    • Életre kelő Szecesszió tematikus nap
    • Múzeumok Éjszakája programjai