Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az okoszebrára azért van szükség, mert az autósok többsége nem engedi át a gyalogosokat az Ágoston téri zebrán, ami videónkban is jól látszik. A probléma egyébként nemcsak itt, hanem a Tettye, a Zöldfa és a István utcai gyalogátkelőnél is létezik, de ott nem lesz okoszebra. Ezen a szakaszon a járdákat sem javítják meg, kerekesszékkel és babakocsival szinte lehetetlen közlekedni a Tettye utca és a Szőlő utca között.

 

A járdákról megfeledkezett a Biokom

Ez egy több mint 40 éves történet, azóta nem történt semmi a Tettye utca és a Szőlő utca közötti járdaszakasszal – mondta a Pécs Aktuálnak az egyik lakó, aki szerint ezt többször jelezték Horváth Tamás önkormányzati képviselőnek, aki még tavaly ígéretet tett a járda felújítására, de ebből máig nem lett semmi. Ezen a szakaszon a járdaburkolat a rendszerváltás előtt készült el, minimum 30 éve töredezett és balesetveszélyes, de nem javítják meg, ahogy a hiányzó szegélyköveket sem pótolják. Az ott dolgozó biokomos melósok azt mondták, hogy ők csak az utak javítására kaptak utasítást, a járdára nem, amely most így néz ki:

Az Ágoston téri gyalogátkelőhely biztonságosabbá tétele az önkormányzat Dönts Velünk! projektjének része, amelynek során okoszebrát építenek és sárga figyelmeztető jelzést adó jelzőfejeket telepítenek lakossági kérésre. Az útburkolati jelek is meg fognak újulni, egyebek mellett sárga lassító harántcsíkok is létesülnek. Kijavították több helyen, foltokban a Kálvária utca burkolatát a Szőlő utca és az Ágoston tér között. A munkák során a Kálvária utcai buszöblökben a töredezett térkőburkolatot felszedték, majd leaszfaltozták.