Sztrájkot lebegtetett be a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), amennyiben záros határidőn belül a pécsi városvezetés és a Tüke Busz vezetése nem lép a jogosan járó béremelés ügyében.
Nyílt levelükben azt írják a cégvezetésnek, hogy „a pécsi önkormányzat közgyűlése felfüggesztette a 2025. februárjában meghozott határozatának végrehajtását, ami 2025. június 30. napjával a Tüke Busz Zrt. autóbuszvezetőinek, további 3,5 %-os alapbéremelését írta elő. A közgyűlés novemberre halasztotta el az esetleges bérfejlesztés lehetőségének tárgyalását”.
„A SZAKSZ ezt a tulajdonosi döntést elfogadni nem tudja, ezért kezdeményezi a 2025. évre szóló bértárgyalások záros határidőn belüli folytatását. A SZAKSZ kéri Öntől, hogy a bértárgyalás folytatásának időpontját, 2025. július 1. napjára tűzze ki” – tette hozzá Dobi István.
A szakszervezet elnöke azt írta még, hogy
„a SZAKSZ követeli, hogy az év elején, mint munkáltató által tett bérfejlesztési javaslatát, 9,5 %-os alapbéremelés (amiből 6 % megvalósult) továbbá 50 000 Ft. béren kívüli juttatás, legkésőbb 2025. július 10. napjáig a Tüke Busz Zrt. visszamenőleges hatállyal hajtsa végre. Abban az esetben, ha a bértárgyalások a javasolt időpontban nem kezdődik meg és SZAKSZ bérkövetelése nem teljesül, akkor egy többségi munkavállalói támogatás esetén, a SZAKSZ létrehozza sztrájk bizottságát”.
A Pécs Aktuál úgy tudja, a SZAKSZ felméri az autóbuszvezetők körében az esetleges munkabeszüntetés támogatását, mert úgy vélik: „a nyomásgyakorlás a munkáltatón keresztül a tulajdonosra szükséges ahhoz, hogy a további bérfejlesztés megvalósuljon”.